28. lapszámunkban Válik Bernát munkái láthatók. Augusztusi lapszámunk tartalmából: Turczi István: A 121. genfi zsoltár Zalán Tibor: névtelen velszi bárd Izsó Zita: A hír Botz Domonkos: Azok a bizonyos nehéz idők Hartay Csaba versei Imre Flóra versei Bene Zoltán: Anya Pethes Mária: talán eső lesz Sziveri János: Tárgytalan remeklés I.Tovább…

Paradicsomról szó sincs egyidõs velünk a megtöretés köröskörül tiltó alma-paragrafusok aktapöckölõ illedelmes arkangyalok hajbókoláshoz szoktatott büro-gráciák gyanakvó kerub-tekintetek emésztõ tüzébe mártva megsemmisülten összeránduló erezett kezek. Oly kevés a  k ö z e l s é g a kikezdhetetlen hû szavak és kívülrõl oly igen nehéz megõrizni híven törvényeink mert törvényeinkkelTovább…

Kering a szél, a déli szél, iszapba bútt halak tátogják, éljen Eduárd, és néma szájukat feszíti kín, feszíti gyász. Hazug lett mára Velsz. Kiszáradt lelkek árnya és rongy nép, mit benne lelsz.   Ötszáz bizony, dalolva ment, mi’ szép volt, istenem, Edwárd király, angol király,        te tetted ezt velem. Ahányan álltak lángbaTovább…

Épp a cukrászdában voltam, amikor csöngött a telefonom. Csak másodszorra vettem fel, mert még ki kellett tennem a pultra az aprót, hogy el tudjam hozni a kedvenc süteményed. Miután elmondták a hírt, csak arra tudtam gondolni, hogy a sütemény még három napig biztosan eláll, ez a három nap az egyetlenTovább…

Azoknak, akik rendszeres újságolvasók, bizonyára feltűnt már, hogy nem múlik el nap, hogy ne derülni ki valakiről az ügynökmúltja. Lassan már sikk lesz a sárdobálás, az ún. időzített lejáratás, vájkálás mások múltjában. Na, nem mintha a bűnösöket pártolni, vagy bújtatni kellene! De biztos, hogy az igazi bűnösökről beszélünk? Mert aTovább…

A NYÁR PORTRÉJA   Tágas nyár. Elterülő, végeérhetetlen, lassú, megfontolt nyár. Végleges nyár. Ilyen volt a nyár, ma is tart. Van annak a nyárnak egy látszólagos mozdulatlansága. Hogy már ez nyár marad örökké, a jövőnk távoli télbe vész, soha nem találkozunk a felnövéssel. Ma nyár van, ma labda gurul aTovább…

A belső tenger Van, mikor csak befelé lát az ember. Az általános rútság megvakítja. A tülekedő rossz förtelme, mint a sötétség-ragacs, úgy ül meg a szemben. A lélek ott gubbaszt csak tehetetlen, karjaival magát összeszorítva, gombócba gyűri néma görcse-kínja, hínárcsomóként hányveti a tenger. A belső tenger. Mennyi maradékot, holt emlékképet,Tovább…

Egyszer azt mondta nekem telefonban az anyám valamiféle rokona, mesélte Pósa egy étteremben Teónak, teli szájjal, azt mondta nekem, de éppen két évvel az anyám halála után, hogy írjam le neki tíz szóban, milyen volt az anyám. Mert ő utoljára ötven éve látta. Mindketten gyerekek voltak, és ez a rokonTovább…

elfáradtak a birtokos esetben fogalmazott történetek az időt kikezdték a hiányjelek változásokról sziszegett a szél amik sosem következtek be a nap koordinátavonalakat húzott a kert füvére hirtelen megöregedtek a partner nélkül maradt meggyfák a tánciskolában álmunkban közeledtünk egymás felé és a másik tudta nélkül a vég ellen kibúvót kerestünk: még-Tovább…

I. — Hiába a nagy világosság, ha elmém sötét. Feszülnek bár nemes rugói és örvénylenek szüntelen a drága fodrok: de, sötétebb éppen ezért. II. Hasztalan a nappali fényár; semmi távoli, csak apró tárgyaink látszanak, úgymint asztal, szék, az óra vagy a kés. Ám, ahogy bontja hagymáit a sötétség, úgy, összefüggésekreTovább…