Kopogni kezd az ősz: Benyit majd. Nincs menekvés. A part is megpihent. Alábbhagyott a pezsgés. Sminkel a nyár. Már sárga festékért lót a szín. Nagy csönd mereng a fecskék vak villanydrótjain. A nád, mint sereg szálfa, még issza a vizet. Belepusztult a nyárba. Most napfényért fizet. Sugárba kötve csokrát, mégTovább…

Az égboltra karcolt madár hosszút suhan, cikkanva száll, hogy kék legyen a láthatár, a messzi földről visszaszáll. Így repülik a nagy utat a villás fecskeszárnyúak, a fészek gazdára talál, s kemény pöttyökben köt a sár. Az otthont friss toll tölti meg, és belül lélegző meleg, piciny idő csak, s kéketTovább…

A tested és a szellemed, loholva űződ, kergeted, kezdettől sakkozik veled, s hogy ne szegje a kedvedet, szemernyi előnyt ad neked, még hitetlen is kedveled, ha elfutsz, utánad ered, ő alakítja jellemed, olyan, mint szón az ékezet, mert vezeti értelmedet, és kijelöli a helyed, ismer, s te mégse ismered, ésTovább…

Templomtorony Egy titkot őrizget gyerekkorom, hogy bevett vár lett a templomtorony, ott magasabban voltam, mint a fák, és lelkem körbe néződte magát, a falépcsők vén pora rám tapadt, megragacsozva pőre talpamat, a tornyon fönt födetlen ablakok ölébe lógva két harang lakott, fölkapaszoltam, nem félve sokat, és megrebbentettem a baglyokat, deTovább…

1. Az évek rakják egyre bugyrát, nem gyűjtött magának soha, a gondok most is földre húzzák, cipeli, s nem kérdi – hova? Ti csillagok, az anyám jussát őrizzétek, hisz kész csoda, hogy békén járt a földi buckák között, bár födte út pora. De olyan szegény soha nem volt, hogy valamicskétTovább…

Ilyenkor tél elején öregek lesznek a fák, kicsi, nagy kopaszodón pörgi le lombozatát. * Hunyorogna jégen a fény, tükörén tovacsúszna nap, de a jéglepedőre hótakarót húz vacogón a patak. * Fák csupasz ágán zúzmara csönd álmát riasztva csattog a fagy, s jégszirom tüskék ejtik rabul a tétova fénysugarat. * Bokrok,Tovább…

NYÁRSIRATÓ Valami megmarad a nyárból, egy sárga dallam, sárga hang a búzatáblák karcoló zajából. Valami megmarad a nyárból, kócos izzadtság, görbe dac a régi rendre dőlt derék jajából. Valami megmarad a nyárból, a szikkadt jókedv, gyűrt mosoly a fehér bélű kenyér igazából. * NYÁRBÚCSÚZÓ Elsuttyant ez a nyár, a csőszTovább…

Nem ültették, de szaporult ezerszám, az utak mentén, lassú kertek alján, szétterült-borult, mint egy fehér sátor, a május benne virágzott magától, és mint aki két, három hétre ráér, úgy virulázott szét a virágtányér, a friss levegőt összebabonázta, a csöppnyi szirmok szerte fújt varázsa, rákiabált az arra baktatóra, az illatát aTovább…

Füttyfürütty, csőrre prütty, kék a dal, zöld a fütty, fára száll száz madár, hírt röpít, hírre vár, égig ér csöpp levél, ág hegyén ring a szél, minden új gyönyörű, csupa szál, csupa fű, méz finom a szirom, csordul és semmi nyom, csecsemő levegő libegőn tör elő, tánc fény, tűzzel ég,Tovább…

RÉMÜLT MÁRCIUS Most sír a szél és hallgatják a fák a marokra gyűrt ágak dallamát, a március bár meleget remél, friss hangszeréből szaggat húrt a tél. * AHOGY-VALAHOGY Ahogy finom kezeddel rám cirógatsz, ahogy nem félek érted semmitől, ahogy az egyből mindig milliót adsz, ahogy kiráncigálsz a bármiből, valahogy ígyTovább…