A oldal Szabálytalansága senkit nem zavar az érkező évszaknak. Elfoglalja az utcát, az ablakok új szögből tükrözik a fényt. Van aki azt hiszi, nem fér el több tél a belvárosi kapuk alatt, nem érkezhet hidegebb év, csak a tavalyi köszönt be újra. A nehezebb időkre félretett remény magzatpózban fekszik, ébreszteniTovább…

látlak egy örökké tartó szombat délelőtt formájú heverőn tétlenségem rozsdás kapu huzatos repülőgépgyár-csarnok átmeneti nyári záport várok szabad kifutópályát hozzád * Bizalom Ha a folyó nem kanyarog és egyenesen visz, akkor könnyebben eljuthatok majd hozzád, talán egészen oda, széltől kérges tenyeredig. A bizalom fenntart, könnyű üzenetté válok, lebegve a naptorkolatTovább…

Mert folyton hajnalt akar, vörös tetőkön ezüst delet, mégis járja minduntalan, mint alkony az utcát, mint szürke halál a teret. Őrizne néma folyópartot, hidat mely összevarr, cipel, hogy cölöpjein mindig álljon, hullámai alatt a távolságot temesse el. Elalvás előtt érik az árnyék, ahogy feketére keseredik a fán felejtett meggy. VégülTovább…

Az első hang felszárította az udvar mohás járóköveit, akik egy hete levegőért imádkoztak. Ahogy egyre jobban kiteljesedett és a teraszt is nyalta a fény, az udvaron nyugalom tengere. Rákóczi úti nyárfák kitornázták magukat, derékhajlítás, törzsdöntés. Szélvihar és csupasz árbóc. A téglák vörösen, ordítva fogadták az érkező hanghullámokat, éneklő menetté válvaTovább…

– az elmaradt ballagásról – Ez egy olyan maraton volt, hogy közben többször feladhattad volna, csak mindig eszedbe jutott a cél és a mézes eufória. Most, mire ideértél nem várnak sorfalak. Vagányan legyintesz, hogy nem is kellett volna. De szemedben mégsem az öröm, inkább lassú nyugalom víztükre feszül, melyen éveidTovább…

még néhány könyvet elolvasok amíg a falakon kívül megszűnik a nyikorgás és eltávolodik végleg az utcán szekerét hajtó halál a teraszon naponta kétszer megjelenik Mózes a szomszéd napozó macskája levegőben terjedő szabadságban mossa csillogósra bundáját sorokon gondolkodtam mert nem tudom úgy elmondani a hiányt ahogy szeretném de ettől függetlenül ezTovább…

Jegenyesor Nem halottak a Verseny utcai jegenyék, csak ahogy fekete csíkot húz felettük a február, úgy tűnik. Az út negyvenéves díszletei reszketve, pucéran, még rá is játszanak a pusztulásra. Csendbe ásva az úttestszéli télnek háttal, száraz ágaikon mozdulni képtelen semmi ül. Sorban, mint valami elgyötört, karóarcú lények ruhaosztáston átmeneti kabátraTovább…

A minden esti sétánk lehetne akár őrjárat. Igaz, kutyám a földből alig látszik, mégis szimata mindent felderít, kenyérnyi teste előtt tolja földre lógó fejét. Ebben a vérszomjas pózban ment, s követtem én, a Légszeszgyár utcába. Az összes sarkon megáll, jelez, rám tekint s szinte hív, csendben utána osonok, megnyugtat, ezTovább…

Az összes hullám ami végighaladt az ébredni készülő utcák falai között, elviselhetetlen erejű fénnyel szikrázott a belvárosi házak ablakain. A buszmegállóban szatyrokat támasztott valaki a pad mellé, épp leértek lábai a rácsos ülőkék alatt hömpölygő sajtsárga napfolyamba. Csak utcaszínű öltözéke, a vastag kabát, kitaposott bakancs és egy piszkos usanka utaltTovább…

Meg kell tanulnom, hogy kevéssel tettél kisebbé magadnál. Mégis így aprón, nem tudom felérni végtelen nagyságod és azt sem, hogy fejemen koronám nem a halál. Utam nem siralom, oltalmam nem a kopasz meddő fák. Ha hozzád mérem magam, nem semmisülök meg, minden szavad lélegeztet, szárnyad életben tart. Itt hiszem el,Tovább…