Hegedüs András: Koh-I-Noor

A fiú szeretett rajzolni. Nem volt különösebben tehetséges, de melyik nyolcévesről lehet egyértelműen megállapítani, hogy miben kiemelkedő? Picassók évszázadonként egyszer, ha születnek. Mindenesetre szeretett rajzolni, főleg a maga örömére, és ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy az általános iskolai szakkör tagja lehessen. Igaz, csak alsós korában tudott olyat alkotni, amivel kivívta tanára elismerését. Hangyaábrázolásai különlegesek, és anatómiailag teljesen pontatlanok voltak. Felsős korában, amikor már tudta, hogy a rovarok lábai a torból nőnek ki, elvesztette csekély varázserejét. Ám ez még a ködös jövő, a jelenben épp rajzol, elmélyülten, élvezettel.
Volt néhány állandó témája, melyekben film- és meseélményeit gondolta tovább, játszotta újra. Az egyikben a nagybátyjánál látott Rambo filmek világát rajzolta meg. Dzsungel, baloldalt fából épült erődítmény, géppuskákkal, katonákkal, a másik oldalon John Rambo, az egyszemélyes hadsereg golyószóróval, és persze iszonyú késével. A lövéseket grafitcsíkokkal jelölte, a robbanásokhoz és a vérhez piros és sárga ceruzát, olykor filcet használt. A csata végére már nem igazán lehetett kivenni, hogy pontosan mi is van a lapon, de a fiú mindig egyfajta elégedettséget érzett, amikor befejezte a művét. Akárhogy is, ő győzött.
A másik kedvence szinte pontosan megegyezett az előzővel, azzal a különbséggel, hogy a papírt horizontálisan osztotta két részre. Felülről egy hatalmas hajó közeledett, ami leginkább az Űrgolyhók irdatlan bárkáját idézte, míg alul egy bolygó próbálta visszaverni a támadást pajzsaival és telepített ütegeivel, rakétáival. Hogy épp melyik játszotta a jó szerepét, teljesen a fiú kedvétől függött, de a végén az egyik félnek biztos maradt néhány olyan része, amit nem firkált össze teljesen.
A rajzlap meglehetősen durva volt, inkább barnás, mint fehér. De épp eléggé világos ahhoz, hogy a grafit és a sötét színesek nyomot hagyjanak rajta. A világos lézerekhez elcsórta anyja néhány filcét. Zöldet alig használt, a dzsungel helyett most a világűrt választotta. Aprólékosan rajzolta a támadó hajót. Tornyok, hidak, radartányérok, hatalmas plazmaágyúk.
Reccs.
Kitörik a ceruza hegye, a fiú először megmerevedik, majd közel emeli a szeméhez, hogy megnézze a kárt. A hegy csorba, de még használható. Folytatja az utolsó megkezdett vonalat. A papír szakad. Nem érti. Újra próbálja, a vastag, kemény papír úgy hasad, mintha pengével vágná. Forróság önti el, eszébe jut, amit egyik ásványokról szóló könyvében olvasott. A grafit a szén egyik elemi megnyilvánulási formája. Az atomok egymáson lazán elcsúszó rétegeket alkotnak, azért is tökéletes anyag ahhoz, hogy az ember nyomot hagyjon maga után. És még mi szén? Szíve hevesen ver. A gyémánt. A ceruza hegye vajon épp úgy tört el, hogy a végén a hexagonális rácsszerkezet gyémántráccsá alakult? Ránéz az ablakra. Nem tud sokat a kémiáról, fizikáról, de annyit azért megjegyzett, hogy az üveget csak a gyémánt karcolja. Remegő kézzel érinti oda a ceruza hegyét, húzni kezdi. Csikorgó, sercegő hang, ijedten elkapja, aztán óvatosan megérinti az ujjával. Centihosszú vágás csúfítja el a sima felületet. Hitetlenül nézi a ceruzáját. Gyémántot csinált. Nem érti, nem tudja, mit kezdjen vele. Újra a papírhoz nyomja, tépi, vágja. Izzad a keze, fogást vált.
Reccs.
Ceruzája újra fekete csíkot húz a papíron.

*Első közlés

Nem érhető el leírás a fényképhez.

© Zimányi AlajosJókedv : Tus