Szabó Lajos: Nem értem vonalaid

A reggeli eligazításon keresem vonalaid.
Néhányan takarnak, csak sejteni tudlak.
De vagy és ott állsz a sorban,
közben azon gondolkodom,
vajon ma, hogy viseled a hajad.
Azt szeretem amikor hátul fogod össze,
és később az arcodra bomlik.
A pulóvered most is fekete és bő,
a nadrágod egyszerű farmer,
olyan semmilyen.

Már elmúltál negyven,
mások szerint nem vagy extra,
nekem mindig, ha látlak, s ha nem.
Eligazítás után a mosdóba sietsz,
lépéseid tökéletlenül ringnak végig
a kijelölt úton.
Még korán van neked,
hangulatod (is)változó,
ha észre akarsz venni köszönsz,
ha nem…hát nem.
Olyankor kicsit haragszom,
de nagyon utállak.

Aztán később csokorban jöttök,
megint mosdó, csoportos pisilés.
Ti Nők így jártok, s közben be sem áll a szátok,
csak mondjátok és mondjátok.
Én inkább hallgatok.
Órák múlva a lépcsőház derekán,
szemed az enyémbe olvad.
Rebegsz egy – Hello-t, vagy Hi-t,
én is valami hasonlót próbálok.
Néha, egy -How are you-ra is futja valamelyikünknek.
Ennyi lenne az élet…
Szánalmas és ostoba helyzetek.
Gyűlöllek, érted!

Azt mondtad szereted, amikor simogat a hangom.
Tudom, hogy nem hazudtál, de gyáva vagy.
Gyűlöllek érte.
Már három éve ismerlek,
három kibaszott éve látom,
ahogy viseled a hajad,
ahogy az arcodra hullik,
ahogy összefogod és megigazítod.
Hidegen-idegen nyelven beszélünk,
ma sem értelek,
talán már később sem foglak.

*Első közlés