Urbancsek Márta: Az idő szigete
Zöld diók gyöngyként koppannak csendben, lábam alatt, mint puha zsenília szőnyeg simogat selymes, zöld füved. Szétszórt sárga pomponok hajlonganak kezem felé az eső illatában, nélküled a nap már csak pislog lila felhő mögött. Érzem szemed, szíved, hajad s a cementlépcsőn ülve látom: arcod esőcseppekbe öltözött. Esthajnal csillag int a játszóTovább…