Novák Imre íróval , Litera -Túra Művészeti díjas szerkesztővel Urbancsek Márta beszélgetett

Urbancsek Márta : Mi volt az első reagálásod, amikor megtudtad, hogy díjazott leszel?

Novák Imre : Nagyon örültem, ez természetes, az igazán tisztességes szándéktól vezérelt szakmai elismeréseket meg kell becsülni. Büszke vagyok, hogy egy ilyen sok szerzőt foglalkoztató lap engem választott, és nekem ítélte a publicisztikai díját.

UM: Kezdjük egy közelképpel, mivel foglalkozol? Kérlek, mesélj egy kicsit magadról, a hátországodról.

NI: Diplomáim szerint tanító, magyar nyelv és irodalom szakos tanári, illetve pedagógia szakos végzettségem van. Zuglóban kezdtem tanítani a hetvenes években. Aztán dolgoztam a Józsefvárosban és a Ferencvárosban is. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken is.

Jelenleg nyugdíjas vagyok. Az elmúlt évtizedekben lehetőségem volt a pedagógiai munka több területén dolgozni, sok hazai és külföldi iskolába és óvodába eljutni, megismerhettem jó néhány iskolafenntartói szerveződést. Önkormányzati hivatalnokként és pedagógiai szakértőként szívesen dolgoztam a magyar nevelés- és oktatásügyben, a minőségbiztosításban, a közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi területe jövőnk érdekében.

UM: Mióta írsz?

NI: Kis túlzással, mióta megtanultam. A szavak mondatokká összeillesztése vonz. Főleg, ha pontos és kifejezi világunkat, mond róla valamit. Napjainkban a pedagógia világa zárt lett, alig lehet belelátni, és megvallom, nagyon hasonló problémákat látok, mint pályám elején. Mintha nem is lettek volna új módszerek.

UM: Említetted, hogy haikukat írsz, hogyan jutottál el a keleti filozófiához?

NI: A Kelet mindig izgatott. A keleti gondolkodást nagyon tisztelem. A haiku világlátásom része. Ezek a világ nagy és kicsiny csodáiról szóló versek megjelenítik a káoszt és a rendet, valamint a szélcsendet a forgószél közepében. A haiku nem holdkóros nyújtózkodás az elérhetetlen végtelen felé. A ritkaságok múzeumát haikukból is építették. Azt gondolom az apró jelenésekből, akár a falrepedések térképén is lehet tájékozódni a fantomördögök, lidércek, szörnyszülöttek démonvárosában, de azért azt tudnunk kell, hogy vannak általános törvények: a dagály minden hajót felemel.

UM: Hol publikálják írásaidat?

NI: A hetvenes évek óta jelennek meg írásaim. A tanítás mellett írtam. Megjelentek tanulmányaim, riportjaim és egyéb publicisztikai írásaim a Köznevelésben, a Napjainkban, a Könyv és Nevelésben, a Mentorban, a Napszigetben, az Új Pedagógia Szemlében, a Versmondóban, az Új katedrában, a Poliszban, illetve napi- és hetilapokban, de dolgoztam üzemi lapnak is. Novelláim és haiku verseim jelentek még meg.

UM: Milyen kapcsolatod van a művészet többi ágával?

NI: Szeretek moziba, színházba, koncertekre és kiállításokra járni, fél életemet ott töltöttem, de nem hanyagoltam el – amíg még lehetőségem volt – szenvedélyemet, a focit sem. Ifjú koromban kollázsokat készítettem, meg képverseket írtam dadaista módon. A szavak véletlenszerű találkozásai érdekeltek, és közben fényképeztem a körülöttünk lévő világot, embereket. A kép és a szöveg egyaránt fontos számomra. Szívesen írok kiállításokról, színházi előadásokról is.

UM: Milyen a zenei ízlésed? Mit hallgatsz?

NI: Wagnert, Mozartot, Bachot, de szeretem a dodekafon és kakofon hangzásvilágot is. Bennem ezek együtt élnek John Lennonnal, a Beatles-szel, a Rolling Stones-szal és főleg Frank Zappával, akit zseniális zenésznek és gondolkodónak is tartok. Ifjúkoromban illéses voltam a trapéznadrágos korszakban, és amíg lehetett Kexre jártam, Baksa Soós Jánost csodálva, aztán Syriusra. Most leginkább a C 94 Tibet zenéjét hallgatom.

UM: Kik voltak a példaképeid?

NI: Erre úgy tudnék válaszolni, hogy felsorolom, kikért lelkesedem, kiket tisztelek, kiket olvasok legszívesebben. Miután magyartanár vagyok, kötelességemnek érzem a magyar és a világirodalom ismeretét. Ezt a legjobban, úgy érhetem el, ha sokat olvasok. Több száz íróról, költőről írtam tanulmányt, és tervezem, hogy folytatom is a sort. Salinger, Ginsberg, Kerouac, Nádas Péter, Konrád György, Eörsi István, Esterházy Péter, Bán Zsófia bármelyik könyve bármikor jöhet, de a könyvespolc előtt állva mindig találok valakit, akiben érdemes elmerülni, mert az irodalom tele van kincsekkel, örültebbnél őrültebb sorsokkal. Jó részt venni az olvasás során ilyen spiritiszta szeánszokon. Néha eljön a szellem is.

UM: Mi a célod és fő mondanivalód az írásaiddal?

NI: A pedagógia világában a jelenségek, fonákságok bemutatása volt a célom, hogy megértőbbek legyünk a gyerekek iránt, hiszen a tanulónak joga van nem tudni, hitem szerint. Csak egy példát hadd említsek: én soha nem adtam egyest valamelyik íróból, mert nem akartam megutáltatni a gyerekkel, aztán azt se szerettem volna, hogy évtizedek után utánam mutat a gyerekét sétáltatva, hogy nézd, kislányom, az a bácsi adott nekem egyest Adyból. Történeteimmel, haikuimmal a világ jellemzését szeretném megmutatni. A vágy, világ, formák különféle helyzetei érdekelnek.

UM: Milyen elismerésben részesültél az eddigi munkásságod során?

NI: Pályafutásom során több kitüntetést kaptam hivatalnoki vagy tanári munkámért, Bólya Péter-díjat a Napsziget folyóiratban 2010-ben megjelent legjobb prózai írásomért,az Elkülönülés című novelláért.

UM: Köszönöm szépen az interjút !

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük