41. LAPSZÁM SZEPTEMBER 2020

41. lapszámunkat, Gyökér Sarolta – Sarolta Gyoker fotóművész alkotásai díszítik.

A művész így vall önmagáról:

“Ez gyónás lesz, érzem. Lelkiismeretfurdalásom van, ha fényképezek, ha nem, még inkább. Nem tudom, mi a penitencia. Számomra a fényképezés mind addikció, mind meditáció. A világ nagyrészt rejtett es feltárulkozó kapcsolatok szövevénye. Ebben a textúrában nagyon könnyen elmerülni látszom: amikor fényképezőgépet tartok a kezemben, számomra az idő és a lélegzet megáll, a világ elhalkul, a megnyilatkozás egyre teljesebbé válik. Talán ez nem is vétek, hanem egyfajta elmélkedés, a szabadulás iránti vágy: annak átérzése, ami lényegében vagyok, és ami lényegében minden és mindenki. Ilyenkor más színben kezd kitárulkozni a látható világ. Egy fa, ami mellett éveken át elsétálok, hirtelen megcsillan a fényben úgy, ahogy még sosem láttam annak előtte. Az öreg utca aszfaltrepedéseit, mintha egy szobrász véste volna ki. A hortenziabokor, mint egy menyasszony sugárzik boldogan a kertben. A lehullott, széllel sepert falevelek ütemes szálldogálása és ragyogása zenei kompozícióvá válik. A friss hóban egy megdermedt fűszál, lélekbe hasító. A cirrus felhők elegáns, könnyű sumi-e ecsetvonásai szárnyat adnak. Egy arc őszinte szépsége, akár tele ránccal, vagy egy gyermeki tekintet eggyé varázsol velük. Ilyenkor mindenemmel átérzem, hol a helyem, ki, vagy mi vagyok. Ezért fényképezek.

Budapesten születtem és Kanadában élek húszas éveim kezdete óta. Művészettörténetet tanultam, és éveken át a Kanadai Nemzeti Galériában dolgoztam mint kurátori asszisztens. A grafikai munka volt mégis az, amit, mint hivatást választottam, így, mint számítógépes grafikus dolgozom teljes munkaidőben. Az első (harmónikás Zeiss Ikonta) fényképezőgépet Édesapám adta a kezembe, még 10-12 éves koromban. Ő nagyon szeretett fotózni. Most is bennem él, ahogy kéz a kézben nagyokat sétáltunk, és akárhova mentünk, mindig hozta a gépet. Fényképezést sosem tanultam mástól. Csak, már jócskán felnőttkoromban vettem újra kezembe gépet – azóta le sem tettem. Ami érdekel, az a belső világ titka, a numenon az érzékelhető világban.”

Borítókép: Mánfai Gyuri, pécsi fotóművész ajándéka.

Szeptemberi lapszámunk tartalmából:

Turczi István: Sem por, sem parázna
Petőcz András: A hajléktalan Isten
Lackfi János: Minden áldott reggel
Szabó T. Anna: A belső mosoly
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm
Kiss Ottó: Ki az angyal?
Izsó Zita: A vendégség vége
Fetykó Judit: A lány
Müller Péter Sziámi: Jó embert keresünk
Pethes Mária: varázslat
Debreczeny György: nem én rontottam el
Ahmed Amran: Hullámok
Asperján György: Ha a költő
Batári Gábor versei
Varga Mihály: Útkeresők

…és még számos jeles kortárs szerző kiváló írása.

 

 

1 hozzászólás

  1. Rendkívüli bemutatkozás! Köszönöm, hogy megismerhettem Gyökér Sarolta fotóművészt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük