Asperján György: Mint élve épp te

Elmesélem neked, most milyen a tavasz,
mikor gyümölcsfák langyos szirma havaz,
felébred, s boldogan futkos sok halk bogár,
fény villan, s eloszlik a hajnali homály.
Míg élek, itt leszel minden tavaszban,
minden érted sírt, idéző szavamban.
Min könnyen, szívesen léptél, hajlong a fű,
s jó a hasznos tájba feledkezni, ha hű.
Emléked varázsa ringat és betakar,
távolra költözött minden zord zivatar.
S ott messzi kedvenced: a gesztenye fasor,
borzong félősen, ha a szél beleszagol.
És nem felednek a szomorú csillagok –
szorongnak, mert létük oly rövidre szabott.
Veled minden múló tüsténkedő örök –
jaj, hol ível szivárvány szemöldököd?
Nézd,nézd, hogy sírdogál a gyönge zápor,
pihenni leült szempilládra máskor,
s mosolytól fénylett a szemed, az arcod –
ki mondja meg, miért kellett meghalnod?
S mit úgy szerettél: éled a halastó,
s a sok nyírfa – a víztükörre hajló.
Add a kezed, sétáljunk a tavaszban,
amit tőled én mosolyogva kaptam.
Menjünk bele az örök, tiszta fénye –
olyan ez a tavasz, mint élve épp te.

1 hozzászólás

  1. Szépséges elégikus emlékezés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük