Hidasi Zsolt: Elrontott kép

Szeretem ezt az utcát. A pasztellszínű házak, titokzatos kapualjak, kovácsoltvas kandeláberek, a macskakövek, az épületek között váratlanul megnyíló lépcsősorok és az apró kis kertecskék, igazi felüdülést jelentenek délidőben, amikor a hivatalból átsétálok egy másik hivatalba, hogy terített asztal mellett, elfogyasszam szerény kis ebédemet a lambériás alagsori étkezdében.
Ma is ábrándozva tekintek körbe, bélyegként raktározom el az éltető napsütést, a szemem előtt kibomló színeket, a térérzékelés szabadságát, ezt néhány percre megnyíló perspektívát, mindent, ami segíthet, hogy átvészeljem ezt a mai napot (csak még ezt az egyet, kérem!). Az irodában, ahol íróasztalom fölé görnyedve, kollégáim veséig látó szemeinek kereszttüzében ülök a terem közepén, felidézem majd ezt a nagyszerű látványt. Ide surranok ki titokban, ha nyöszörögni kezdek és erőt vesz rajtam az émelygés. A belső tájakon szabadon tehetek majd néhány lépést, nem veszi észre senki sem.
Igyekszem hát mindent magamba szívni, a legapróbb részleteket is gondosan elhelyezni. Az éppen nyíló ablaktábláról visszaverődő fénypászmába kedvesen beúszik egy pitypang felvillanó bóbitája, az ablakon egy lány hajol ki, haját szenvedélyes mozdulattal elsimítja és rám mosolyog. Közben egy kerékpáros csenget dühösen, a járdáról öregúr lép le, szemben egy fa tövét megjelöli egy vizsla, és az erkélyen cigarettafüstöt ereget a házmester. Tekintetem bejárja a legeldugottabb részleteket is. A kompozíció készen van, mindent beletettem, ami a túléléshez kell. A biztos siker tudatában mosolyom előre készen itt virít már arcomon, ujjamat óvatosan hajlítom rá képzeletem exponáló gombjára, amikor váratlanul bemozdul a kép! Kinyílik előttem egy ház ajtaja, és egy pillanatra fullasztó dohszagot pöffent rám. A fekete kosztümös kopott nő, aki a kapualjból kilép, színtelen közönyt sodor magával, pillantása megsemmisít, összeszorított szája helyén vékony, vértelen csík. Egy csapásra szürkeség borul mindenre, agyonvágja az áttetsző nyári szoknyákat, a levelek között bujkáló napsütést, a fagylaltozó gyerekeket és a zöldséges tarkán pompázó portékáit. A kép el van rontva.
Végem van.

©Sarolta Gyoker: Fekete