Novák Imre: Üdvösség, szerelem és virtus

Balassi Bálint a magyar reneszánsz költészet óriása

Magyarországon a kultúra és a mindennapi civilizáltság között gyakran húzódott szakadék. Balassi is jó példa erre. Művelt ember volt, de közben rablólovag is. Szokatlan életmódjával országos feltűnést keltett. Nem készült tudósnak, de garasokért ácsingozó udvari költőnek sem. Szem- és fejfájós, sokat olvasó, töprengő irodalmár volt. Gondosan megválogatta olvasmányait, könyveit. Eljutottak hozzá a kor filozófiai könyvei, valamint az újlatin költők művei, és hatottak is írásai világára. Inspirálták a firenzei újplatonisták, akik a szépséget tekintették a legfőbb jónak. Számukra a szépség volt a tökély, amit szeretnünk kell. Így a szépség érzelmi velejáró lett nála is a szeretet. Balassi a kor művészi eszközei szerint sokszínű és bőbeszédű. Szívesen vett át képeket, ritmusokat különféle népek verseiből. A dallamversek nagymestere volt.

Énekeit három csoportba sorolhatjuk: vitézi, szerelmi és vallási költeményeket szokás megkülönböztetni. Egy 1610-es évekbeli irodalmár állította össze ezt a felosztást. Az első igazi magyar nyelvű költő. A magyar énekszerzés hagyományait folytatta, és lelke legrejtettebb erőit ásta elő. Az európai humanista szerelmi költészet hazai megteremtője és a merész nyelvhasználat meghonosítója. Kilenc nyelven beszélt és olvasott. Gazdag nyelvtudása is segítette, hogy a magyar nyelvet mesteri fokon művelje. Ura volt a szavaknak, bravúrosan bánt jelentésükkel, az árnyalt szóhasználat a vérében volt. Vele kezdődik a személyes líra irodalmunkban, ő a legnagyobb vallásos költő Ady előtt, de a szoknyák után futó katona is Balassi. Költészete a tűnődő bölcselkedés, az élet értelmének kereséséről szól, amelyben ugyanolyan fontos és jelentős a vallásos élmény és a szerelem. A művészi közlés tökéletessége tette őt nagy költővé, ami idővel mindig új és új értelemben jelenik az olvasóban, és váltja ki gyönyörködtető hatását.

1554-ben látta meg a napvilágot Zólyom várában Balassi János és Sulyok Anna gyermekeként. Európai műveltségű családból származott, ahol nagy gondot fordítottak a nevelésére. Egy konszolidált világba született. Viszonylag nyugalmas volt akkor az élet. Nem voltak nagy harcok. Testileg és szellemileg is egyaránt korán fejlett ifjú volt. Tanult Itáliában, Nürnbergben is. Itthon a kor jeles hitoktatója, prédikátora, Bornemisza Péter tanította a vallásra, a latin nyelvre és a kultúra alapjaira. Így Balassi hamar megismerte a nyugat-európai költészetet is. Dalokat, verseket fordítgatott, alakította magyar nyelv ízére. Születésekor – Bornemisza Péter szavaival szólva – „sok városokban és falukban szűkült meg az Úristen igéjének hirdetése”. Őt ennek ellenére az isteni gondolat végigkísérte 40 évén.

Elsőszülött fiú volt, és az előjelek gondtalan jövőt jósoltak neki, de apja és a saját balsorsa révén nehéz élet jutott neki. 1569-ben apját felségárulással vádolták meg, ezért a család Lengyelországba menekült. Később sikerült tisztázniuk magukat a vádak alól, és hazatérhettek, de kegyvesztettek lettek, így anyagi helyzetük megrendült.

Sok arca van Balassinak. A végletek embere volt. Hol erőszakos, hol lovagiasan udvarias. Szívesen vett részt a hódoltsági területeken nyargalásokon, lesvetésekben, török és zsidó kereskedéseken való vásári rajtaütéseken, zsákmányolásokon.

Zaklatott élet jutott neki osztályrészül, botrányok sorozatával. Állandóan harcban állt valakivel. Mindenáron érvényesülni akart, dicsőségre vágyott. Az élet bonyodalmaival küzdő ember volt. Műveiben saját életét kommentálta. Folyton sértett volt, mert nem kapta meg a rangjának járó elismerést. Erőszakos, pereskedő ember lett, akitől nem állt távol a bosszúállás szelleme sem. Gyakran kínzott elfogott törököket, akiken gyerekkori sérelmeit torolta meg. Sűrűn került konfliktusba környezetével. Állandóan perben állt szomszédaival erőszakos viselkedése miatt. Ha pereiből állítanánk össze életét, kegyetlen, hatalmaskodó ember jelenne meg előttünk.

Balassi olyan költő, aki nem csak szeretkező vitézúr volt, hanem a magyar költészet első alakja, aki tudatosan vállalta írói hitvallását – ahogy Babits fogalmazott róla. Magának és Múzsájának írt. A magyar irodalom Keresztelő Szent Jánosa volt. Művészetét komolyan vette. Művelt volt, gyorsan eljutottak hozzá kora fontos szerzőinek művei. A magyar irodalom 0 km köve. Gazdag szókincse révén, jó műfordító is volt. Olasz pásztorjátékot is átültetett magyar nyelvre alig egy évvel az eredeti mű megjelenése után.

Nem értett a gyakorlati dolgokhoz, ezért vagyonából kiforgatták. Élete során anyagilag egyre lejjebb süllyedt. Bár nem élt olyan rosszul, mint amennyire panaszolta írásaiban nehéz anyagi helyzetét. Minden törekvése a felemelkedésre elbukott, csúfos véget ért, sorra megalázták, emberileg is kudarcot vallott, bár minél nagyobbat bukott, annál vadabb módon próbált visszavágni. Ez a feszültség is hozzájárult, hogy kibontakozzon benne a lírikus. A soha el nem ért harmónia énekese lett, ahogy Klaniczai Gábor fogalmazott róla.

Szerelmekbe, a katonaéletbe és az Isten-imádatba álmodta életét. Nagyúr volt, érvényt tudott szerezni akaratának. Szenvedve szerette a világot. Szerelmi hódításának módszere a bókkal kezdődött, aztán szánalmat keltett maga iránt, végül a csalódás után vádolt, szemrehányásokkal teli szavakkal fordult szerelmei felé. Nem tudott veszíteni. A szerelem szabaddá tesz – vallotta, mert ott nem számít a társadalmi rangkülönbség.

Lengyelországban készült az első és egyetlen, életében nyomtatásban megjelent alkotása, a németből fordított „Beteg lelkeknek való füves kertecske, melyben sokféle jószagú és egészséges füvek találtatnak a lelkek mindennemű betegségében”.

Élete a családi sors keretében zajlott. Jobb lett az élete, hogy apja 1572-ben kegyelmet kapott. Az új király koronázási ünnepségén táncával feltűnést keltett. Apja így akarta bizonyítani a Habsburgok iránti hűségét, hogy fiát 1575-ben elküldte egy Erdély elleni hadi vállalkozásba. Nem jártak sikerrel. Balassi megsebesült és fogságba esett, de hiába kérték a törökök a kiadatását, Báthori nem engedett a kérésnek, magához vette az udvarába. Aztán mikor Báthori lengyel király lett, vele tartott az udvartartásával együtt. Társaságban kibontakozott Balassi varázslatos, megkapó egyénisége. Finom modorával kitűnt a többiek közül, és igen népszerű lett az urak és a hölgyek között, kedvelték benne, hogy a túlzások mestere. Életerőtől duzzadó fiú belevette magát a királyi udvar forgatagába. Habzsolta a testi és szellemi életet.

Művelt udvari emberként tért haza 23 évesen, de véget ért felelőtlen élete. Csak saját magára számíthatott, mert apja meghalt, és csak perek sorát hagyta rá. A bonyolult pörökben kezdetben unokabátyjára számíthatott, de a ravasz Balassi András, nógrádi főispán kihasználta unokaöccse tapasztalatlanságát és elvette vagyonát.

Balassit Egerbe vitte a sorsa. Rosszul fizetett végvári vitézek között teljesített katonai szolgálatot. A legelszántabbak és a legbátrabbak közé tartozott. Bajtársias viselkedésével kivívta felettesei és a katonák elismerését, csak a császári udvar nem fogadta kegyeibe. Bécsnél nem állt jól szénája. Hiába kérte a haditanácsot, hogy nevezzék ki valamelyik végvár kapitányának, erre nem került sor soha. Apja priusza ült rajta, hiába hajtotta az átlagnál hevesebb érvényesülési vágy. Ebben közrejátszott Losonczy Anna rokonának ellenszenve is, aki tagja volt a bécsi döntéshozóknak, és nem Balassit támogatta.

1578-ban ismerkedett meg Ungnád Kristófnéval, Losonczy Annával, a kivégzett temesvári kapitány „fiúsan” nevelt német lányával. Horvát virágének nótájára írt verssel csábította el a horvát bán feleségét. Hozzá írott versei kalandos szerelmi életről számolnak be. Szíve hölgye, Losonczy Anna jól ismerte Balassi kicsapongásait, ezért sem számolt vele komolyan, bár gyakran segítette ki pénzzel. Még Balassi húgai esküvőjéhez is adott anyagi támogatást. Néhány hónapig tartott a kölcsönös szerelem, de aztán kiadta az útját költőnknek. Az Anna-verseket köszönheti ennek a szerelemnek az utókor, melyek a megszülető magyar lírai költészetet jelentik, bár ezek a szerelmes versei csak 1874-ben kerültek elő.

Balassit a legtöbb támadás azért érte, mert 1584-ben házasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Felesége hozományát, Sárospatak várát erőszakkal elfoglalta. A rajtaütéssel elfoglalt várat hamarosan visszavették tőle. A kaland felségárulás terhét hozta fejére, és házasságért vérfertőzés miatt is bevádolták. Gondjait betegsége is tetézte. „Testem már beteges lévén” írta és végrendeletet is készített. Teljesen tönkre ment, felesége hűtlensége miatt elváltak, közös gyermekük meghalt.

1588-ban Érsekújváron találjuk, de miután elcsábította a parancsnok felségét, onnan is mennie kellett. Szomorú sorsa tovább folytatódott. 1591-ben elszegényedett. Borral és lóval is kereskedett, de nem kísérte szerencse ebben sem. Éppen csak megélt. Az 1580-as és 90-es években az irodalmat a lelkészek képviselték. Műveiből sem tudott megélni. Nehéz volt kiadót találni az írásoknak, ezért kéziratban terjesztette írásait.

1594-ben, a török ellen indított nagy háború során, Esztergomnál a sors végzetesen beleszólt az életébe, halálosan megsebesített egy golyó, egy „golobis”, ahogy ő mondta. Le kellett volna vágni mindkét lábát, de nem engedte, mert azt mondta, hogy néz ki egy vitéz láb nélkül. Néhány nap múlva vérmérgezésben meghalt. Isten katonájának vallotta magát – ez is volt utolsó szava. A felvidéki hibbei templomban nyugszik szüleivel.

Balassi könnyűvérű kalandor alkat is volt, nem az öreg vitézek melankolikus elmélkedései jellemzik, hanem az izgága ifjúság izgalma. A szerelmet is önmagáért kereste. Válogatás nélkül csábított asszonyokat, lányokat verseivel.

A magyarság legmélyebb gyökereiből táplálkozott gondolatvilága, sorsa szerint is magyar volt, őt is kitagadták, ahogy Németh László fogalmazott róla. Istent engesztelte bűneiért, az elkövetettért és az el nem követettekért. Ismert minden ízt, minden hangot, dallá vált nála minden vidám, búsuló vagy kétségbeeső érzés. Terjengős utat járt be. Hol vitézekkel és hamar lovakkal száguldott, aztán szerelme átadott virágjának örült, majd komoly nős emberhez híven Istennek ajánlotta szerelmekben tévelygett lelkét. Nehéz koloncokat viselt magán. Hányatottságában, fájdalmában is őrizte a költészet áhítatát, tisztaságát. Dévaj trubadúr volt: sokféle úriasszonyhoz, dalmát, oláh, bécsi kisasszonyhoz, vagy lengyel citeráslányhoz szóltak dalai.

Hazája híve volt, ami a kereszténység védőpajzsát jelentette számára, és vitézlő oskolának számított neki, ahol a katonák a végek tüköri. „Mint az sas az több apró madarak előtt”- írta a halála után tanítványa, versei örököse Rimai János.

 

* Első kézből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük