Sitku Róbert versei

Tükör

Egymás tükrei vagyunk.
És ez nem hiába van így.
Nem véletlenül nézünk
ezekbe a tükrökbe,
a másik emberbe;
nem hiába a gondolatai,
az érzései.

Pedig vannak csalóka,
torz tükrök is –
de őket az érzéseink
mutatják meg,
hogy kerüljük el inkább.

Ám a többi tükör,
a szükségszerűek,
azok mesélő tükrök;
és amit azokban látunk,
azt vagy kibírjuk
vagy messzire futunk
előlük;
és a tükörnek hiába
mondjuk,
hogy ez nem igaz –
ő azt fogja mutatni
akkor is.

Egymás tükrei vagyunk.
És ez nem hiába van így.
Szükségünk van egymásra,
hogy felfedezzük magunkat.
És vagy kibírjuk szerényen,
néha szégyenkezve,
amit látunk,
nem tagadva azt,
vagy keresünk egy
olyan tükröt,
amibe jóleső belenézni –
de nem látszik
benne minden.

*

A köszönet dala

mert ott, lent a mélyben,
egy éjsötét vidéken,
hol a gondolataid
kígyói tekeregnek,
és a kétségek marnak,
a félelmek préselnek,

ott leltem meg a hitem,
elméd kavargásában,
minden ellentmondásban
és valamennyi kínban,
mit a nem értés rád mért
és szívta el erődet –

ott leltem meg a hitem,
és meg kell, hogy köszönjem,
hogy erőtlenségedből
ez az erő jut nekem,
hogy hitetlenségedből
jutott ennyi hit nekem –

a te fénytelenséged
csillan minden fényemen.

*Első közlés

© Márkus László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük