Smelka Sándor: Kis Könyves Éj a Két Egér könyvesboltban

Az egész azzal kezdődött, hogy az Író Cimborák – ami egy online alkotói műhely, gyerekeknek írunk meséket, verseket – ötéves lett, így egy pályázat keretén belül iskolásoktól kértünk meseötleteket, címeket. Nagyon sok ötletet kaptunk, bőven lehetett válogatni a témák között. Ekkor jött a képbe Levente Dorka, aki a Miaszösz műhely alapítója, textiljátékokat gyárt. Felajánlotta, hogy a meséink főszereplőit elkészíti textilbabaként, melynek egy példányát megkapná a címet beküldő gyerek, másikat pedig a szerző.

A Kis Könyves Éjen a Két Egér könyvesboltban találkoztunk, mi a szerzők, a gyerekek és Dorka figurái, hogy egy vidám felolvasás keretén belül kicsit együtt legyünk, hogy remek meséket, és Molnár Györgynek köszönhetően megzenésített verseket hallgassunk, és persze nem utolsó sorban azért, hogy mindenki átvehesse a rég áhított textilfiguráját. Az est két vendége Döbrentey Ildikó és Levente Péter voltak, akik Dorka szülei.

Hadd álljon itt egy kis szubjektív beszámoló erről az estéről:

Nagyon nehéz rekonstruálni ezt az estet, mert csak egy-egy részletére emlékszek, képek jönnek elém és néhány jelenet: Két Egér könyvesbolt földszintje tele a rég látott Író Cimborákkal. Egy lépcső, amin Döbrentey Ildikó megy előttem, a lépcső tetején bemutatkozunk egymásnak. Az emeleti terem sok-sok gyerekkel, valaki viccesen megjegyzi: lám, a terem nyomokban célközönséget is tartalmaz. Aztán elkezdődik a műsor, és csak arra emlékszem, hogy ott ülök a színpadon, közvetlen Döbrentey Ildikó mellett, aki elkezdi olvasni a mesémet. Néha ránézek az Ildikó mellett kacagó Levente Péterre, akiből csak úgy árad a derű. Közönség, a gyerekek remekül veszik a lapot. Jól működik a szöveg. Naná, remek a felolvasás is. A taps előtt még Levente Péter brávóját hallom, innentől végkép nem emlékszem semmire. A műsor után dedikálások, gratulációk, közös fotók, aztán egy vidám, kötetlen kis after egy közeli romkocsmában, ahol hazaút miatt csak egy ananászlevet iszok. Aztán lelépek. Ahogy sétálok a könyvlázban égő, bódult Budapesten a Kálvin tér felé, úgy érzem, részeg vagyok. Két méterrel lebegek a föld felett. Még a földalattin is.

*

… és az a bizonyos mese:

Smelka Sándor: Az okos tyúk

Maggie, a tyúk, egy városból érkezett és rögvest meg is utálta mindenki a tanyán. Maggie ugyanis egy lakásban nőtt fel, ahol egész nap tévézett. Persze csak dokumentumfilmeket nézett, így aztán megtudta például azt, hogyan keletkezett a Föld, hogy készül a fogkefe, hol járt Napóleon. Okos tyúk vált belőle, mi tagadás, és szerette ezt éreztetni is.

Az első napján, amit a tanyán töltött, nyomban úgy érezte, hogy azt a rengeteg tudományt, amit a tévéből felszippantott (úgy, mint a kiskakas begye a sok-sok aranyat), azt mindjárt rá kell zúdítania az új barátaira.

Lindának, a kölyökkutyának, például elmondta, hogy semmi értelme ugatni a holdat, mert az egy égitest, ami többszázezer kilométerre kering a Földtől, nem hallatszik oda az ugatás, már csak azért sem, mert a hangot a levegő rezgése továbbítja, és köztudott, az űrben nincs levegő. De Linda ezt nem akarta megérteni, inkább felhúzta az orrát, majd egyszerűen odébb állt, és a kert végében, messze a baromfiudvartól, tovább ugatta a holdat.

Krizsinek, a kiskakasnak, meg azt mondta, hogy nem kellene repülőleckéket vennie, főleg nem egy szamártól, mert egy kakas nem tud repülni, se gyakorlással, se nélküle, mivel a többszázezer éves evolúciónak köszönhetően a baromfik (a kakasok ide tartoznak) anatómiai felépítése úgy alakult ki, hogy nem repülhetnek. Biztatásul még elmondta Krizsinek, hogy a T. rex (a híres dinoszaurusz) legközelebbi ma is élő rokona a házityúk. De Krizsi mégiscsak elment leckét venni másnap. (De ez már egy másik történet.)

A rókák is messzire elkerülték a környéket, mert Maggie őket is kioktatta.

– A vegetáriánus koszt jobb a baromfihúsnál, már a koleszterin szempontjából is – mondta nekik. – Arról ne is beszéljünk, hogy a csirkecsont simán megakadhat a rókák torkán.

Aladárt, a macskát, mindig a legszebb álmából verte fel azzal, hogy az egyik dokumentumfilmben azt hallotta, hogy a macskák az életük hetven százalékát átalusszák.

–Tessék felébredni, élni! Annyi minden történik itt! – tanácsolta neki.

Amint meglátott valakit a tágas udvaron, rögtön beszélni kezdett neki Napóleonról, a földtanról, arról, hogy készül a kombájn, az indián népek társkereső szokásairól, az aranymosásról (ezt mi is kipróbálhatnánk az itatóban), a főzésről, az Antarktisz földrajzáról. Be nem állt a csőre, ha kellett, ha nem, beszélt.

Ha a többi tyúk vidáman kapirgált az udvaron, és arról kotkodált, hogy azt a sárga labdát, ami a fejük felett lóg, mindjárt elnyeli a csűr teteje, akkor Maggie mindjárt odasietett hozzájuk. Felvilágosította őket, hogy ami a fejük felett lóg, az nem labda, hanem egy óriási gázgömb, tőlük nagyon messze. A tyúkok mindig otthagyták Maggie-t ilyenkor.

Ha a libák az udvar egyik sarkán összesereglettek, akkor arról gágogtak, hogy a fejük felett is lennie kell egy itatónak, ami néha kiborul. Ezért áznak el mindig, amikor felülről esik rájuk a víz. Maggie ilyenkor nyomban közéjük szaladt, hogy elmagyarázza nekik, nincs semmiféle itató az égben, mert a víz, ami fentről esik (eső) a felhőkből származik. A libák is rendre otthagyták ilyenkor.

A disznók, a pulykák, a kacsák, a kisbarik már messziről kiszúrták, hogy ha jött feléjük, és ilyenkor mindig elspuriztak máshova. Maggie pedig azt vette észre, hogy egész nap egyedül van. Egyszer annyira elkeseredett emiatt, hogy felugrált a padlásra a létrán, ott duzzogott magában, míg el nem aludt. Az éjszaka riadt fel: egy szárnysuhogást hallott. Nagyon megrémült, ahogy a sötétben egy madár szállt le mellé. Maggie egyből felismerte mi az, mert a tévében már sokszor látott baglyot.

– Hát te? Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte tőle a bagoly.

– Elcsavarogtam, mert odalent, a baromfiudvarban, senki se szeret.

A bagoly szórakozottan megvakarta a csőrét.

– Persze, hogy nem szeretnek, mert megállás nélkül okoskodsz.

– Csak elmondom, amit tudok, hogy a többiek ne legyenek olyan buták. Képzeld el, Linda a holdat ugatja, ami hallótávolságon kívül van. Nincs értelme annak, amit csinál.

– Tudom. Éjszakánként hallom én is. Aztán mi a bajod ezzel? Nem mindegy, hogy eljut-e a hang a holdhoz, ha Lindának fontos, hogy megugassa?

Maggie tovább sopánkodott:

– A libák meg azt gondolják, hogy itató van az égen, a tyúkok meg labdának nézik a napot. Hogy lehet ilyen buta állatokkal együtt élni?!

A bagoly oldalra fordított fejjel nézett a tyúkra.

– Lehet, hogy buták az állatok ott lent – mondta – de te meg egy okoskodó, idegesítő kiscsirke vagy! Inkább segítenél nekik.

– Én eddig is…

– Nem. Te eddig nem. Eddig csak okoskodtál. Segíts nekik!

Maggie tanácstalanul pislogott a bagolyra:

– De mégis miben?!

– Ha annyira okos vagy, rájössz.

Ezzel a bagoly nagy suhogással kirepült a padlásablakon.

Maggie elgondolkodott a tanácson. Másnap, amikor Linda ugatta a holdat, csendben maradt, nem jött azzal, hogy a hold milyen messze van, de amikor Linda belopódzott a présházba, ami számára tiltott terület volt, és becsapódott mögötte az ajtó, csak Maggie volt az, aki tudta, hogy működik a kilincs. És Linda, a zöldfülű kölyökkutya, ki tudott jutni a présházból, még mielőtt az emberek rájöttek volna, hol járt.

Amikor a libák arról gágogtak a kert végében, hogy a sárga labda lassan már megy lefele, be kellene sétálni az udvarra, egy szót sem szólt, ám mikor egy letört, vastag faág került az útjukba, kitört pánik a libák közt, hogy immár örökre a kertben ragadnak. Maggie ekkor visszaemlékezett azokra a dokumentumfilmekre, amikben a felfedezők megkerültek egy-egy hegyet, tavat, kontinenst. Ebből azt szűrte le, hogy minden dolog véget ér valahol, még egy nagyon vastag, riasztó faág is. Ergo: megkerülhető valamelyik irányból. És tényleg: Maggie segítségével a libák visszajutottak az udvarra.

Teltek-múltak a napok, Maggie lassan minden állatnak tudod valamiben segíteni az eszével, így hát végül is megszerették.

Mondjuk, Krizsit nem tudta lebeszélni arról, hogy úszni tanuljon a medencében, viszont tudta, hogy hol van a dugó, amit ki kell húzni ahhoz, hogy a fuldokló kiskakas körül a víz kifolyjon a fűre. Ezzel aztán nem csak Krizsi szívébe lopta be magát, hanem a kakasért epekedő többi tyúkéba is.

Bár, az emberek nem voltak elragadtatva az elázott udvarért.

De ez már egy másik történet.

*

Forrás: Író Cimborák

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük