A szállóra eljött megint az Öreg, májfoltos kezében műanyagpohár, suttogják, ő, aki a fiát keresi, s ő miatta olykor visszajár. Fehér szakálla van, loboncos haja, nem láthatsz rajta különlegest, bakancsát a vaságy mellé teszi, s elnyugszik, hogyha leszáll az est. Mondják azt is, hogy mindenható, hogy ő lesz, aki mindenkinTovább…

Megizzadt városban sétál az Isten. Éles fények között, magányosan. Lehajtott fejjel úgy lépdelget itten, mint akinek semmi dolga van. Mint akinek nincs tennivalója. Nem gondol velünk, ittlakókkal, vagy a város csúszott ki alóla… Találkozgat újakkal és ókkal. A napsütésben csak ritkán köszön, kápráztatja szemét a fényözön, ahogy egy-egy sugár azTovább…

Anyám elfutottak előled a sovány rétek mérgezett föld szerelme lettél európa szégyene országos átok volt amit rád mértek az évek álmaidat nem robbanthatták szét a felhőkbe gyűrt törvények politikusok szónoklatai tiéd maradt a cél az országot újjépíteni Anyám száraz lábbbal keltél át a végtelen vizen mint az Isten átbukdácsoltál azTovább…

A púdert egészen vastagon kente a szeme alá, hosszan vizsgálta magát a tükörben, elégedetten szemlélte az eredményt. Karainé Mariska még mindig szép asszony volt, szép arccal, formás mellekkel, gömbölyű fenékkel megáldva. Kicsit fájt az arccsontja, de sokkal jobban fájt a lelke, mintha egy középkori börtön kínzókamrájában szaggatták, égették volna húsát,Tovább…

-Kazinczy levéltári asztalánál, Sátoraljaújhelyen – Tokaji bor + írótábor, hozzá kirándulás. „Látást érdemlő dolgok közt” bolyong és gőzölög a másnapos artistai társaság. Fülkefény, embernyomok, por-intarziák. És meghittség, ami nem is a miénk, mégis ott gomolyog a gatyarohasztó hőségben. Csak vissza kellene emlékeznünk szépapáink dédunokáinak ifjúkorára, de a képzelet nem férTovább…

Ebben a nagy-nagy rohanásban, egy pillanatra megölelt az Isten. Zavartan megálltam. Magamat magányosnak hittem. Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm. Hogy épp nem kellett semmit sem tennem. Hirtelen azt láttam, valaki jön. Gondoltam, elmegy mellettem. Aztán a kezemre tette a kezét, és hosszan a szemembe nézett: betakart minketTovább…

Szemöldököd ívét, márványfogad, térded, Kőmíves Kelemen szerettelek téged. Szerettem, szerettem két erős karodat, finom ujjpercedet, csillag homlokodat. Szerettem jövésed, szerettem látásod, vártam ölelésed, nem hittem bántásod. Büszke volt a szívem, szép fiaink apja, fiakat csak az kap, kinek Isten adja. Kelemen kőmíves, mégis elárultál, erős kövek közé mégis bezárattál eTovább…

A hegyeim… A hegyeim pompás fekete mének… Szelek kantárján rugaszkodnak szélnek, Sarkallja őket füttyös éjszaka. A gyorsvonat most fényt villant a tájra. Feltűrt gallérú bő ballonkabátban a gondolat vacogva fut haza. A hegyeim pompás fekete mének, nekirohannak nyerítve az éjnek, patájuk zúzza félelmem jegét. Ablaknyi fényben lábujjhegyen állva, gyermekkorom dalaitTovább…

A púdert egészen vastagon kente a szeme alá, hosszan vizsgálta magát a tükörben, elégedetten szemlélte az eredményt. Karainé Mariska még mindig szép asszony volt, szép arccal, formás mellekkel, gömbölyű fenékkel megáldva. Kicsit fájt az arccsontja, de sokkal jobban fájt a lelke, mintha egy középkori börtön kínzókamrájában szaggatták, égették volna húsát,Tovább…

Kopott az út, és elfedi sorstól nehéz lett lépted, nyomába porként kergeti a szél, megannyi vétked, az éjszaka sötét verem, álmaidat beissza, a hold mögött halál terem, mi sosem adja vissza, az elpazarolt perceket, mit vakon lépve éltél, a szirt fokára felvezet, kegyet hiába kérnél, bár volt időd megvallani, sajogTovább…