Pityu szerette a ködöt. Folyton-folyvást arról mesélt, hogy imád ősszel órák hosszat sétálni a sejtelmes ködben. Ilyenkor úgy érzi, hogy idegen, sosem látott tájakon jár, például egy távoli városban. Az se baj, ha eltéved, ez csak izgalmassá teszi a kalandot. Egyszer tényleg eltévedt. Már három órája bolyongott a ködös városrészben,Tovább…

Vall(om)ás Nem kell, hogy az ember bevallja. Belül mindenki egyedül van, akár az imából kiforduló arca; tétova – és olyannyira gyámoltalan. Elől a megváltás némasága, mögöttünk a fájdalom evez. Mosolyod kövekbe mártod – gyönge vagy. Ajkaidra kavicseső permetez. Én nem érzem a létet tehernek, csak néhány sziklát hordok vállamon. HaTovább…

Három szem kavics Rezzen a tégla, a porszemek ugranak, majd oszlik a fényben a sok pici fruska; gyomrom zajára csak rávihogok halkan, paprikás helyett most pernye lesz a jussa… Elolvadt a tegnap, a láz, a sok „Éljen!”, amikor megvadulva vágytam a tusra, s hangzatos kiáltás volt csupán a „Halál!”, sTovább…

–  Álmaimban valahol valamikor…- Valamiféle kocsmába tévedtem be. Félig-meddig italozónak, vegyes boltfélének nézett ki. Arra húzott valami. Tudom, meg volt tiltva nekem, barátnőm óva intett, nehogy igyak…Nem jó, árt az egészségemnek…No, ja, mit tudja ezt Ő. Közben valahonnan, valamiért emberek gyűltek nagytömegben és valahova igyekeztek. A kocsma előtt, kint azTovább…

Tudjuk, hogy ismét a miénk lesz, de még most is izgalommal várjuk tudjuk, hogy megjön, mint őszi vetésre a téli hó, s fáradt szemünkre álmunk zakatol agyunkban a vágyvonat, hisz’ újra, meg újra haza kell találjunk, és csillogó szemekkel, a mennyből eljött Angyalainkkal a fenyőnk előtt álljunk Várni tudtunk rájuk,Tovább…

Advent idején megnyugvást város én, szeretet adok és kapni szeretnék. Őt várjuk valamennyien, hogy békesség legyen. Megbocsájtást hozzon, örömet ezzel okozzon. Ő veszi a jeleket, tudja, mi az üzenet, majd Szenteste a szeretet éjjelén fogadj el, ahogy elfogadlak én! *Első közlés

Hasadás Volt, hogy kéttörzsű diófának láttam belülről magam. Éppen éjjel volt? Szerda, vagy csütörtök? Ezer éve? Vagy a múlt héten? Magamba ojtott két diófa! Hol van a vég, és hol a kezdet? Hiába kérem magam: Engedj! Hiába intem: Elengedlek… Mióta tudjuk mind az egyen kiégtél én, és te is kiégtem,Tovább…

A polcokon pokémon figurák pózolnak. A Star Wars ágynemű az ágyon heverészik. Falait számítógépes játékok, filmek plakátjai borítják. A chipses zacskók gondosan összehajtogatva, a kukába dobva. A tévében a „Ghost in the shell” anime megy. Velem chatel. Mi csak GeeKO-nak ismerjük. Ezen a néven van fent a chat és játékszobákban.Tovább…

A csatavesztés ünnepe A percek, az órák, a napok meg-megállva vánszorogtak, ráérősen csoszogtak. Az Idő kárörömmel incselkedett velem, fricskázott, hitegetett, s kaján mosollyal nézte, mikor fogy el a türelem. Egy hétig sem bírtam, pedig, istenem, mily elszántan fogadkoztam! Nem tudlak megvonni téged magamtól. Elég egy pillantásod, egy érintésed, egy tervezetlenTovább…

  A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben szerez diplomát filozófia szakos bölcsésztanárként. 2008-tól a ME Bölcsészettudományi Kar Doktori Iskola „Kortárs magyar irodalom” PhD programjának hallgatója; 2009-től ugyanott a „Politika és irodalom” alprogramon folytatja tanulmányait. Szellemi fejlődését befolyásoló tanárai: Beney Zsuzsa, Szőke György és Szili József. 2002-ben a terasz.hu irodalmi mellékleténekTovább…