Barna Júlia versei

ballada

addig nem halok meg
míg nem látom a tengert
sokszor elmondta míg végre
elmehetett egy hétre
a horvát tengerpartra
mit láthatott
függönyként
tengerre hulló horizontot
csillagokkal hátukon
határtalanba táguló hullámokat
vihar színét az égen és a vízen
és miről beszéltek
kettesben a tengerrel
mikor senki nem zavarta őket
nehéz volt-e búcsút venni
mondta-e hogy viszontlátásra
erről már nem mesélhetett
hazafelé
autójukkal lesodródtak az útról
ő halt meg egyedül
vitte magával a tengert a szemében

*

kérdések az élethez

még várom egyre hogy az életnek
feltegyem kérdéseimet
élet ráérsz?
most figyelj
a szeretet és a félelem kettős áramkörében
hol fogok kifejeződni
ha egyedül sem vagyok önmagam
hol van és miért nincs százszázalékos biztonság
miért kell könnyekben kimosni valamit
hogy az emléke
tiszta fényben ragyogjon
áthatolhatatlan múltunkból
hova hullanak a törékeny tört hitek
és a maradék szavak
aki elárulja magát hova lesz a lelke
a függőlegesből hogyan lesz ferde
honnan remél szeretetet
nem tudva mire vágyna
aki a gyűlölet fegyverét fogja a világra
a világegyetemben fáj-e valakinek
ha engem egy szó felhorzsol
egy pillantás megsebez

miért nem lehet olyan egyszerűen szép
a zaklatott világ
mint egy tavaszból kibomló
aranyvesszőág

*

vázlatom

minden versem egy jobb vershez vezető
ajtó nyitva hagyása
én is egy jobb énemnek vagyok a vázlata
nem terveztem hosszú távra
se hírnévre se ragyogásra
csak úgy odavetettem magam
egy pár vonással
az élet vásznára

©Sarolta Gyoker: Egy nagyon kicsi kulcs kinyit egy nagyon nehéz ajtót. /Charles Dickens/

3 hozzászólás

  1. Nagyon megtisztelő a véleményed. Köszönöm. Nincs is más vágyam a verseimmel kapcsolatban,
    csak hogy továbbgondolja, aki olvassa.

    1. Teljesül a vágyad Júlia! Sokunk fejében!

  2. Minden versed továbbgondolásra késztet! Köszönöm!

Comments are closed.