Birtalan Ferenc: Szív-koszorú

a lég jeges
lebeg a templom hajója
valahol alszik a tavasz
ma itt csak tél lehet
bűneit zsivány szelekbe gyónja

Kodály Bárdos Hindemith
vajon lejött-e Isten
s ha nem hát miért nincsen itt
azért hogy keserítsen

tenor szelíd alt basszusok
kint fázó villamos cikázik
szívem megbúvik fél vacog
és készülődik már a rög
följutni koronáriáig

marad-e jut-e mára álom
persze még éjszakám ha van
s ha nem leszek kinek hiányzom
túrót eszik a cigány tadam

*

még tart az éjszaka
fényei a hóról az ablakig verődnek
ismerem őket
álmok leszállópályáit szegélyezik
míg hazatér a lélek
mutatják az utat a pislákoló reménynek

még tart az éjszaka
csöndre szögezve hallgatok
adják-veszik az álmokat
kufár ördögök vagy épp az angyalok
lányom a másik szobában szuszog
szája nyitva egy picit
mosoly fut át szemhéja alatt
most szépet álmodik

még tart az éjszaka
de fűtenek már az automata pékek
fölszállhasson illata
a mindennapi kenyérnek
valaki az utcán siet
lépései fagyról csikorognak
ő is valakije valakinek
része a hajnali áldozatnak

de még tart az éjszaka
hallgatok feszítve csöndre
várom a hajnalt a derengőt
csak jönne már jönne

*

valami fellengzőset kellene írni
éreztem kaptam jeleket persze
meghökkentőt hogy így meg úgy
s valaki biztosan gondomat viselte

az igazság egyszerűbb más
fáradtság légszomj félelem
papírt köpő elektrokardiográf
mutatja ez még a jelen
muris oxigén-bajuszkötő
fontoskodó és közömbös arcok
sós-vizes flakonból lefutó cső
ha Isten hagyja még kitartok

darabnyi halott szívizom
nincs akit átkozzak nincs miért
leírom hát mert leírhatom
lüktet remeg a koronaér

*

fölébredtem: itt voltál velem
rossz-álomhozók az éjszakák
már kellenek a gyógyszerek
pszichésen bár a vérnyomást
ne essen szét a szív kezelni kell
két ébrenlét közötti pillanat
igazolja jelenlétedet
s talán egy ismeretlen illat is
csaló kis Cipolla-képzelet
hiányra lel és megteremt

fölébredtem: itt voltál tudom
nem baj hogy nincsen semmi nyom
hazám vagy istenem hitem
jövőtlenségben tárgytalan jelen
érdektelen időm meddig maraszt
zuhanyzom fölrakom a szívritmus-tapaszt
tudjad hogy élek létezem
lüktethesd ritmusom velem
úttalan-úton üzenek gyere
ha nem vagyok nem lehetsz te se

*

mikor széthull a hónapok neve
a történetek csomókban hevernek
nincs amit várj a holnapoktól
ne akard átjátszani Istenemre: ne

hagyd a dolgukat a kóklerekre
az ő szakmájuk az ámítás
te agyad szakadó szitáján mi
fönnmarad kutasd a maradék este

egy-egy csillagát ha fényesedve
vagy épp hunyóban föltűnik
vedd törölgesd szép szavakkal
egyszer tán még a reményt derengje

vagy add föl tűnj a csendbe
semmivé lesz minden semmivé
ki írt verset csinált szobrokat
dobd el a vésőt tolladat tedd le

s nem volt értelme semminek se
de jó volt s hiába minek tagadni
születni lenni nem-maradni
ennyire vagyunk jók ennyire

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük