Cirill Kabin Csaba versei

ÖSSZETÉPTEM…

összetéptem egy papírlapot
részegen írogattam rá
józan olvasatban idióta mondatokat
agyam játszik magával
(most egyszerre vagyok részeg
és másnaposan kristálytiszta)
egy versenyről szólt
kimerevített vágyak ecsetjével
összemázolt vásznon
sprintelt a tegnap
– huszonnyolc évem –
a holnapot hátán cipelő mával
– ’91. október 31. –
a háttérben néhány kivehetetlen háztető
– úgynevezett spontán virágokkal
(ne kérdezd milyen az) –
közben a Tüköry általam kedvelt
pincére pincérei
biztosították
– felszabadították –
asztalomat
s ekkor megjelent anyám
apám karján
melegebb pulóvert
erőltetve rám
és besétáltak
egy nem létező
történelemkönyvbe
maguk után hagyva
memoár-kötetem
majdani forrásmunkájának
legfontosabb darabjait
én egy újabb sört kértem
aztán átültettek
– baráti kérés volt –
(megértettem
ritkán feltűnő
öreg
de rugalmas
bútordarab vagyok itt)
majd felvittem arcomra
a Johnson & Johnson
legújabb ránctalanító krémét
közben elintéztem
hogy helyiséget bérelhessek
felhalmozódott
könyveim és újságaim
otthonaként
de miután visszahallgattam
anyám egy újabb jó tanácsát
az üzenetrögzítőről
hogy
“gondolj az öregkorodra
kisfiam
annak idején mi is
egyedül maradtunk
– nélküled –
ki fog gondot viselni rád
én nem tudok visszamenni”
ezek után úgy döntöttem
nem mehet ez így tovább
mégis csak kellene valaki
– lehet, hogy gyereket kéne
csinálni? –
lépéseket tettem
kértem még egy sört
(valaki számon tartja
biztosan)
kitámasztottam a fejem
– a gravitáció ellenemre volt –
firkálgatni kezdtem
utolsó nyugdíjszelvényemre
s mikor az utcán
kergetett az a három strici
– azt hitték parti vagyok –
nikotin áztatta tüdőm
kapálózva próbálkozott
a kenőcsön átütött a hidegveríték
tablóvá állt össze minden ami volt
így
múlt időben
az olajbűzös záróvonalra
merőlegesen kiterülve
arra gondoltam
ha már letelt
miért is volt
örökké (?) ezt kérdezgettem eddig is
illetve
akkor is
anyukám most vigasztal
itt vagy
minden rendben
kisfiam
apám leosztja a partit
– most sem merjük egymást megölelni –
azt követően
hogy a makk alsóval nyert valamelyikünk
összetéptem
és tovább vártam rád

 

    Az illusztráció Schaár Erzsébet alkotása

*

NYÁLCSOKOR EGY KIRAKATÜVEGEN

utcára könyöklő erkélyek alatt
kora tavaszi bolyongásban
a száguldó autókra
muszáj figyelnem
a kirakatüvegen át
vesztegel tekintetem
jelentés nélküli feliratokon
célja vesztett tárgyakon
továbbsietőkön

miként mentsem meg lelkemet
az ösztöneimtől
jövendöléseim beteljesülésétől
hogy majd megbékélve
kerülhessek szembe
szembe köpött
szerepeimmel
a csodákat remélő
gyermek önmagammal
a kitaszítottságot hajszoló
kamasszal
a botladozásaival együtt élő
huszonévessel
harminc jeltelen évvel

s az autók itt száguldoznak
tornyok nyújtózkodnak
nincsenek kérdő mondatok
pusztán csonka mozdulatok
meg elharapott szavak
csak bú
csak dac és doh
kesernyés kipárolgás
szőrtüszőgyulladás
színes rongyokba bújtatott
sebhelyes inak
szerelem és tüdőrák
játékos trombociták
anyai simogatás
apai kézfogás
s a menekülés
a tajtékzó rohanás
a lepedőbe kapart végtagok
por, hüvely
utcára könyöklő erkélyek alatt
zajlik és tombol
morajlik és susog
a folyó
vagy a tömeg
netán egy hadsereg
holnapra kiderül
az újságok biztosan megírják

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük