SZÉNAKAZAL

Borbála-ágakat vittünk
anyámmal apám sírjára,
az sem számít, ha elfagy,
mondta anyám reménykedve,
pár órával az éjféli mise előtt,
mindenre fel volt már készülve,
vizet sem öntetett velem a vázába,
közben a temetőben égő
mécsesek, gyertyák virrasztottak,
elvakították a teliholdat,
apám meg nem volt már más
anyám szemében, csupán
az örökkévalóság jelképe.

*

KÍVÜL MARADNI

Apám szerette a fagyasztott halfilét,
a szálkás pontyot, nem csoda, ha
szenteste leginkább erről jutott
eszünkbe, másnap a fejfájához,
egy művirágcsokor alá
ebből is, abból is elhelyeztünk,
kenyeret nem, mert azt nem szerette,
aztán teltek, múltak a napok,
január elsején arra lettünk figyelmesek,
hogy egy szürkésbarna macska van
a sírjánál, nekidörzsölődve a világító
meleg mécseseknek, farkasordító
hideg volt, a szárazfagyok
megviselték a friss búzavetést a temető
mögötti dűlőben, a macska meg csak
simult hozzánk, mígnem észrevettük,
hiányzik a száznyolc napos sírról
a művirágcsokor, s alóla a rántott
ponty, meg a rántott halfilé,
a művirágcsokrot persze megtaláltuk,
ahogyan a macska is ráakadhatott
apám ínyencfalatjára.

*

LÉLEGZET

Koromsötét volt az éjjel,
apámon számon kértem
az elemes lámpát,
világosan emlékszem,
összevissza ütögettem apámat a
két kezemmel,
felébredve töredelmesen
be akartam vallani
az anyámnak mindent,
de ő megelőzött,
azt mondta, ma van fél éve
annak, hogy hajnalban
meghalt az apád,
olyan, mintha csak ma történt volna,
rendelhetnél nyolc szál
fehér szegfűt,
meg olyan mécsest,

*

EGYCSAPÁSRA

Amióta apám itt hagyott, az ágyára
nem tudok leheveredni,
pedig nem ezen halt meg,
mégis olyan, mintha csak ma lenne,
húzza az időt ez az ágy,
s én beleszakadok ebbe
az örökös várakozásba,
hogy nem tartozom már
a pénztárcámnak,
miközben apám után
hagyatéki tárgyalás lesz,
s tudom, hogy apám ezt is túlélné.

*

MÁRCIUSI ANZIX

Anyám kimossa apám
használt ingeit,
a teregetéskor,
baljós jelként, elszakad
a kötél,
mintha a kettejük
közös filmje szakadna el,
vasalás után
aztán minden a helyére kerül
apám ruhásszekrényében.
Anyámat persze
lelkiismeret-furdalás gyötri,
az öblögető illata is
apámra emlékezteti.
Pedig még le sem telt
a gyász ideje.

*

RAJSZÖGÁRNYÉK

Nem messze a helytől,
ahova apámat temették,
az egyik sír mögött ,
két másfél méteres fenyőfa
kémleli az eget,
mint két kerub a semmittevésben.
Karácsonykor feldíszítették őket,
színes szalagokkal, harangokkal,
most húsvétkor pedig
tojásdíszeket aggattak rájuk,
alája pedig külföldről behozott
friss sárgarépát raktak,
mert úgy hírlik, rossz
a temető kerítése
s ünnepnapokon még a nyúl
is megfordul errefelé.

*

MÉLTATLANUL

Ma húsvéthétfőn
pontosan kettőszáztizenhat
napja halt meg az apám,
ráadásul a házszámunk is ennyi,
Apám most odalenn a mélyben,
a sírban, a koporsóban,
érzi, hogy nézőpont kérdése
ez is.

*

ÜRES POSTALÁDA

Apám ki nem állhatta a ház előtt
pompázó nyírfát, mert ágai bele-
nőttek a villanydrótba, s az állandó
nyesegetéstől meg egyoldalas lett,
attól félt, hogy rádől a házra, termését
egyenesen utálta, tüsszögött és
szidta a boszorkányokat, akik át-
karolják, ha meg akarják szerezni
a kiszemelt áldozatot, mert így új
erőre kapva, megváltoztathatják
a múltat, vajon mit gondol apám ma
ott lenn a sírban, hisz közelében most
is nyírfa lengedezik, termésével
lekenyerezve a hazátlan szelet,
amit a rút boszorkányok neveltek.