Izsó Zita: Kőzivatar

Talán ezúttal megmarad, ismételgeted.
Szavaid olyanok,
mint a földrengésveszélyes területre épített templomok.

A jóakarók sosem beszéltek neked
a tenger alatti vulkánokról,
és most izzó magma ömlik a szájukból.
Azt mondják, most aztán vigyázz magadra,
mintha nem tettél volna meg mindent,
hogy az előzők életben maradjanak.

Még azt is elviselted, hogy annyiszor
visszahúzódott rólad a víz,
és ott hagyta rajtad haldokolni partra vetett
formátlan lényeit.

Nem hiszel semmiben,
mint a teremtés harmadik napján
a kiszáradt tengerfenék
mélyén fekvő kavicsok,
még nem ismerhették fel,
hogy a nap mennyire hasonlít egy figyelő
ember pupillájára.

A parton
minden veszteség után kerestél
egy pont huszonnégy, huszonhét
és huszonegy milliméteres kavicsot,
hogy tudd, mekkorák voltak,
amikor elveszítetted őket.

Aztán az ujjaddal járatokat vájtál
a házad előtt álló üres betoncserépbe,
és belesüllyesztetted a kavicsokat.

Most pedig reméled, hogy ezúttal
kiemelkedik belőled,
ahogy a vöröslő óceánból
is kiemelkedik most egy új sziget,
és nem hat rá más kontinensek mocska,
az ígéretek üres műanyag palackjai,
amik akkor is a felszínen lebegnek,
amikor már rég megfeledkeznénk róluk.

És lassan megjelenik rajta az élet,

és látod a magzataikat
elvesztett asszonyokat.
Ide járnak majd, és anyatejjel locsolják
az éppen sarjadó virágokat.

*Izsó Zita: Éjszakai földet érés – Scolar Kiadó, 2018

©Bögös András – Könnyen újjáépülő műemlék

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük