Kemény Lili: Bűnbeesés

A családomban senki nem tehet semmiről.
Mindenki istenvezérelte báb.
A felelősség fölhalmozódik, recesszív allélon öröklődik,
így lappang a nemzedékek között.
Hat nemzedék óta bennem jött ki először.

Az én bűnöm, hogy a nagyapám fölrobbantott
egy orosz tankot,
hogy abban a tankban akkor két orosz ült,
a két orosz részeg volt
(nem orosz mércével), és apám születését várta.

Az én bűnöm, hogy apám megváltotta a világot,
de senki nem vette észre,
csak egy egyetemi tanszék, ahol a poros szakállú,
nagy tudású férfiakat,
és a negyvenedik évük előtt meghaló
bolond lányokat képzik.

Az én bűnöm, hogy anyám ilyen lány volt,
és mégis elmúlt negyven.
Erre sosem készítették föl; és az én bűnöm, hogy a
dédanyámnak hetekig kell
erőltetetten zokognia, hogy valaki egyszer
megkérdezze, mi baja.

Az én bűnöm, hogy a zsidó ágon a gazdagok
járnak vacsorázni a szegényekhez,
és mindenki igyekszik pokollá tenni a
vele élők életét, bosszúból a saját
elrontott életéért, míg a tabáni ágon mindenki
önmagát bünteti.

Az én bűnöm, hogy az anyám és a húgom a lakás
két végében kuporogva
gyűlöli egymást, és a kutya oda-vissza rohangál
kettejük közt,
hogy béküljenek ki végre, de mindketten makacsul
félreértik a kutyát.

Az én bűnöm, hogy a felmenőim mindig az
aktuális előtti rendszer hívei voltak.
Az én bűnöm, hogy sosem cselekedtek.
Az én bűnöm, hogy ha mégis,
akkor az egészet eltitkolták,
aztán nem lettek se hatalmasok, se hősök,
és hogy sosem szűntek meg szeretni egymást,
pedig már mindenkinek az lett volna jobb.

Az én bűnöm, mert amikor rendszerezve
fölsorakoztatták az emberiséget
(hogy aztán egy részét vonatokra pakolják),
a családom a szélére sodródott,
így került közel ahhoz az ablakhoz,
amin nem lehet kinézni, mert arra való,
hogy Isten benézzen,
és a család meg se próbált kinézni rajta,
én estem bűnbe egyedül.

.
Forrás: műút

*

Kemény Lili 1993-ban született, Budapesten. Tizenöt éves korában publikált először verset, majd azóta folyamatosan, többek között a Literán, valamint a Holmi, a Műút, a Csillagszálló, az Eső, az Irodalmi Jelen hasábjain. Nemcsak verseket ír, hanem dalokat is, a Kisszínes zenekar tagja.

Kemény Lili oly sok pályatársához hasonlóan a Sárvári Diákírók, Diákköltők Országos versenyén tűnt fel, de háromszor megnyerte a miskolci Deákpoézis költői versenyt is. Tíz kortársával megalakította a Körhinta kört, melynek tagjaként felolvasott már Budapesten (Nyitott Műhely, R33-stúdió, Műcsarnok, Tűzraktér, Vízraktér), Kapolcson, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és a szigligeti JAK-táborban.

Kemény Lili egyébként Kemény István költő lánya. „Lili első verseit jó négy éve olvastam először. Akkor leesett tőlük az állam. Azóta volt időm hozzászokni a jelenséghez, úgyhogy Lilivel és a verseivel igazából nincs más dolgom, mint büszkének lenni rájuk.” – fogalmazott egy interjúban Kemény István.

A versírás meg is hozta Lili számára a sikert, 2010 végén megkapta a Petri György-díjat, amelyet akkor ítélt oda először a kuratórium (Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs). A díjat az N&N Galéria hozta létre Petri halálának tízesztendős évfordulója kapcsán olyan fiatal tehetségek számára, akiknek még nem jelent meg önálló kötetük, de arra érdemesnek találják őket. Ugyanis a díjjal járó egyik jutalom az, hogy a Magvető kiadja a nyertes első kötetét. Tóth Krisztina, aki az Élet és Irodalomban laudálta, úgy fogalmazott, hogy Kemény Lili: „Nem megtanulta azt, amit tud, hanem egyszerűen tudja. Eleve költő.”. Méghozzá olyan, aki egyszerre tud írni rímes verset és szavadverset is, és jó megfigyelőképessége, nyelvérzéke, humora révén már most egyéni hangja van a költészetének.

A Magvető kiadásában megjelent könyve:

Madaram (2011)

*Forrás: libri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük