Major Petra: Tagadás

Napok óta keresek egy metaforát,
egy akkorát, ami teljesen elfedne,
ha föléd tartanám.
Ha rábukkannék, újra meg újra alá futhatnál,
valahányszor nem tűr meg a valóság.
De nem sikerül sosem:
hol lábujjal lógsz ki, hol karral,
hol meg válltól fölfelé egészen,
így aztán kilógok én is folyton,
ki a beismerésből, át a tagadásba.
Mit mondhatnék,
belőled titoknál több még nem jutott.
Egy hirtelen egyensúlyvesztés a neved,
máskor meg elnyújtott légzésszünet,
ami után nem ijesztő többé a fulladás sem:
múló testi tünet, az idegek játéka,
én? szinte nem is kellek hozzá
– de mi van, ha te sem?

©Sarolta Gyoker: Átkelés…