Murányi Zita: egész véletlenül

egész véletlenül jártam arra
fű fa néhány bokor az út porából
kiemelkedő házak téglalapja
melyekre zongoraként simul a futózápor

is összemosódik a felsőbb tehetetlenséggel
egyetlen üvegablakot figyeltem máskor
rajta nem egy naplemente ég el
most árnyékszilánk egy hatalmas prizmából

befelé nyíló végtelen sikátor
és fölszámolták magukat a jelen tükröződései
egy törzs körvonala talán mégiscsak látszott
a kéreg bütykei hogy évtizedes lehet nem ősrégi

az ágak finom törései ahogy lombbá szerveződnek
a nyári őszben hulló levelek betemetik
a lapos tetőket az idő is váratlan elöregedett
úgy tartott estig mintha valamikortól semeddig

így datálnám a teremtést is minden
viharban újjászerveződik eszembe jutott Shakespeare
is hogy minden ház Prospero amin van villámhárító
vagy egy törött varázspálca ránéztem újra az ablakára

esténként valami lélegzetelállító csillagábra
kéredzkedhet a fa körvonalának helyére talán
a sötétség mélyül el benne és borul belső falára
is vagy mind ezüstben ragyognak fel az Esthajnalnál

minden csillag kannibál fényt eszik és sötétséget
amiből a mindenség is vétetett és Ádám
még ott álltam az özönvízszerű esőzésben
ezüstkígyó illanó alakját vette föl a sátán

néztem miért nincs a kapun házszám
minden csillag egy teremtéskori zárvány
egy égbe vetett mag mi éjjel fényesen ragyog
és belőlük nőnek ki az angyalok.

*Első közlés

Nem érhető el leírás a fényképhez.

© Zimányi AlajosSZEGÉNYSÉG – Bagamér –