Oláh Tamás: Mesterlövész

Végzem a munkámat – mondja
közönyös hangon.
Lesben állok – teszi hozzá.
Nem faggatom tovább,
jobb, ha nem tudom mi teszi boldoggá.

Az eső nem járta kopár hegygerincen
három ember lépked, kezükben fegyver,
szemükben égő gyűlölet.
Tudják, az igaz hithez járt út nem vezet.
Szikla, por hiába várja a tisztító esőt.
Kő morzsol követ.
Törpefa ínséges gyökerei kilátszanak
a fehér szikla repedésén. Hallottam,
két napja nincs már vizük.
Szívük dobol, zeng, lüktető akaratuk
percenként száztízet üt.
Testvéri seregeik, akár a vértestek
ereikben, még szabadon járják köreiket.
A távolság túlságosan nagy,
és ez könnyelművé teszi őket.
A lövész a lőállásban mellettem hasal.
Ujja a ravaszon, csupán egy mozdulat
a célra szegezett akarat.
Érzelmek nélkül kell dolgoznom – suttogja.
A siker titka a fizika törvényein nyugszik,
no meg a sok gyakorláson.
Figyelembe kell venni a célszemély
haladási sebességét,
a golyó várható útjának röptét,
– meg azt is, hogy tengelyén
a Föld lassan tovább gördül.
Belenéz fegyvere távcsövébe.
A kettétépett látóhatárt pásztázza.
A középen haladó kerül a célkeresztjébe.
Követi a pontba fogott
minden lépését.
Mint a mozdulatlan gyík a levél alól,
mikor nyelvét
vetni készül a rovarra, les,
vár visszatartott lélegzettel.
Arcát vizsgálnám, de eltakarja
a szeme elé vett távcső.
Csak a cseppeket látom vöröslő homlokán.
Minden lövését megelőzi a vak parancs,
a tompa értelem nem kérdez.
A robbanó nyíl
könnyedén áthatol a testen,
nagy erővel bír.
A dörrenést kicsit lemaradva követi
a becsapódás látványa, a kép közeli:
megcsuklott lábbal,
szétvetett karokkal,
fekszik hanyatt vágódva,
szépen, szabadon, mintha már
régtől égre fordította volna arcát.
A magasban ismeretlen madár
köröz a silány táj fölé, a fájdalom
igyekszik kioltani a perzselő Napot.
Az áldozat társai,
a hegy fehér élén fekvő kődarabok
forrósága mögött keresnek
izzadtan fedezéket.
Nem mondanak imát,
szigorú a törvényük:
így jár, aki hibáz.
A pontos célzás után nincs több színlelés.
A roncsolt agysejtek
utolsó utasítása egy megfeszített szívverés.
Az alkonyat megsűrűsödött.
Ekkora távolságból a találat,
feltehetően rekordot döntött.
Még maradt egy kevés
víz a mesterlövész kulacsában.
Most kortyolja éppen.
Vajon mit mesél
erről a napról, ha haza érkezik?
Eseménytelenül
telt el megint – mondja majd,
– ha egyáltalán megkérdezik.

*Első közlés

2 hozzászólás

  1. Nagyon érdekes téma, olvasása közben bennem is új perspektívákat nyitott. Köszönöm az élményt!

  2. Nagyon tetszett!

Comments are closed.