Szentjánosi Csaba: Nagy-nagy köszönet!

Van valami titokzatos abban, ahogy élsz,
ahogy körmeidet kifested, mint tavat
a Hold sugara,
ahogy úgy sandítasz rám, ahogy csak
a világ végéről tud visszafordulni
az incselkedő halhatatlanság,

valami titokzatosság van benned,
ahogy nem teszel semmit,
mégis elcsábít combod, hajlataid,
mintha a vonalak élősködő módon
rajtad élnének,

hány éve bámulom már, ahogy
flörtölsz a Holddal,
ahogy a tengerek dagálykor feléd szaladnak,
féltékenységemet kinevetik a sirályok,

van valami titokzatosság benned,
amit nem mondanak el a könyvek,
nem mesélik el a szülők,
mert ezt a veled való élet árulja csak el,
ahogy már nem tudok sem elkezdeni…
sem befejezni nélküled egy mondatot,
ahogy ha nem te lennél aki vár…
eltévednék a városban,

a titok ott bujkál, lappang benned,
a titok: a szerelem mesterlövésze,
agyam polcáról lelőtte ezeket a szavakat….

 

*Vers – első kézből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük