Szirtes András: …..aludni, mint a kő….

Ha nemlennének
Se nappalok
Se éjszakák
Csak hajnal hasadás
Alkonyi fátylak
Egymásba bukna
A felfelé zuhanás
Pihentetés nélküli
Örök hullámban
Emelkedne a lélek
És süllyedne alá
A végtelen lebegés
Tükrét csomózva meg
Vajon boldog lehetnék e
Ily állandó mozgásban
Megpihenetlenül
A változás maga lenne
A csend ritmusába
Gyürkőzött csoda
De feledni sem volna erőm
Múltat jövőt s jelent
Éberálmok beteg körözése
Folytonos születés és halál
Úgy vélem súlyzóznom kéne
Míg elvetél bennem
Az egymásra rétegzett idők
Szűnni nem akaró kábulata
Vagy lebegni a föld felett
Kicsivel hogy ne huppanjak
Túl nagyot
S úgy tudnék aludni
Mint a kő

1 hozzászólás

  1. Gratulálok a vershez, nagyon lendületes!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük