Ezzel az új hármas, meg hatvankettes villamossal sehogy nem tudok megbékülni. Majdnem minden nap utaznom kell, muszáj valamelyiken, csak néhány megállónyit, megszokni mégsem tudom. Inog a lépcsője, amit eleinte észre sem vettem, de bezzeg mostanában, ahogy kopnak az izületeim, egyre bosszantóbb ez az inoga garádics. Az egyetlen jó benne, azTovább…

A csend Hallod a csendet? A csendet, mi kívül hagy minden hangszilánkot, órára von bűvös csend-palástot, s azt sem hallani, hogy a mutató útját ketyegi lejáró rugó. Hallod? Hallod-e a csended? Mit belső nyugalmad teremtett, s kizár minden nyugtalan hangot, mi eddig felajzott, megriasztott, s belül énekel, dalol a nyugalom,Tovább…

Egyik nap a villamoson elmélázva, átadva magamat a rezgések lazító hatásának, egészen megfeledkeztem a köröttem utazókról, aztán egyszer csak keresni kezdtem a látóterembe mellékesen bevillanó alakot. Valahol ott jobbra kell lennie, s amint pillogtam, megláttam egy fiatal nőt, aki nekem háttal ült le. Nem ismerem, mondta a fejemben az aTovább…

Kurittyán néni anyaszült meztelenül ül a hálós ágy közepén, alatta a három matrac kifordítva a helyéből, a lepedő a sarokban hever egy csomóban a ruháival, az ágyhuzat kinn a földön az ágy mellett. – Úgy! Úgy! Úgy! Úgy! Úgy!– kiáltja a csont-bőrre fogyott, önmaga karikatúraszerű bábujává torzult öregasszony.– Úgy! Úgy!Tovább…

(készülő regény részlete) Hetvenhét forró nyarán új filmet mutattak be a mozik, mely nagy port vert fel, egyenesen lázított a pszichiátria ellen. Az osztály dolgozóinak nagy része, de még a moziba egyébként is járó neurotikusok is látták a Forman-filmet, melynek utolsó kockáinál a szabadságot, a végtelen távlatot sugalló zene, ésTovább…

Távolodik Már távolodik, csitul, és csukódik, a többihez, a múltba berakódik… Öntörvényű. Visszajön, majd ellebeg Szeme, gondolata hol van, hol mereng? Hitek? Tagadások? – valóság: a csend… Rög koppan, magába zár e rend… – fülbevaló, rubinja, csillogása tán anyám emlékét magába zárta, vagy az a díszgomb, apám ingujjából, elmondhatná, mirőlTovább…

Kételkedve, mindenre rákérdezve, a legjobbnak is a fonákját látva, mindenből fanyar kesernyét csinálva, csakis és kizárólag mérlegelve. Mint mikor minden elszabadul, nincs biztonság, életkedv, érzések, csak rideg ismeret, mi vitat és vitatkozik vadul. Nem okoz örömöt a nap, villámgyorsan áramló ismeretek, adatok, állandó mérlegelések, ám a logika megtalálja az utat!Tovább…

Pirkadatkor, mikor még alszik a város, Az éj a hajnal színével épp határos Fordul feketéből kékbe majd bíborba, lilába, aztán narancsba vész el, váltva magát fehérbe a fény — alszik a város… Pirkadatkor, mikor még alszik a város, édes, könnyű a lég —, mint parfümös dámák egyre ontják viráguk illatátTovább…

Öledbe raktam múltam darabjait, volt hitek tárgyi bizonyítékait, valaha mindet oly fontosnak hittem, …és felesleges porfogó lett minden… A terítőket összehajtom, nem keresem, így nem találom a régi mintát, nincs már kötés, pótcselekvés volt minden öltés. Míg az időbe szúrtam tűmet, majd elfeledve a betűket… s az öltésekbe beragadva álhiteketTovább…