Botz Domonkos: Isten markában

És semmi tisztátalan dolog nem kerülhet be a királyságába.”

Nefi 27:19–20

– Atyám, elolvasta a kötetemet? – kérdezte Szebeni nem kis kíváncsisággal, és némi szorongással a hangjában, de Bence atya szikrázó pillantásait látva már meg is bánta a kérdést és zavarában a sekrestye falán függő faragott feszület felé fordult, mintha attól várt volna valamiféle segítséget, vagy stílusosan szólva, megváltást.

– Fiam, az a könyv skandalum! – dörrent az öreg pap szónoklatokhoz szokott erős hangja. Merő erotika, pornográfia az egész. Szinte már ragadnak a lapok! Gyalázat! És mindez a mi gyülekezetünk egyik tagjának a tollából! Ahelyett, hogy Istenes verseket írnál és az úr dicséretét zengenéd! Farkas került a bárányok közé! Míg én az örök érvényű isteni igazság kinyilvánításán fáradozom, te az emberek lelkét mérgezed, és lábbal taposod az evangélium tanítását! A paráznaság bűnében leledzel, és a sátánnal cimborálsz! Súlyos penitenciára számíthatsz!

– Atyám, a katekizmus nem azt tanítja nekünk, hogy Jézus már megszenvedett a bűneinkért? Akkor miért kellene nekem ezért vezekelnem?

– Ne káromold az Isten, … ne káromold! Ne tetézd a bűneidet! – harsogta.

– Igazán nem védekezni akarok, hiszen nincs is miért, de, mondhatnám azt is, hogy recenziók sokasága jelent meg, a kritikusok elismerően írtak róla, és többen is magasztalták a kötet erényeit, a szóhasználatát, a költői képeket – próbált védekezni, de tudta, minden szava hiábavaló, az öreg csuhás ítéletén ez már nem változtat semmit. Leforrázva érezte magát. Mintha a gyermekét döngölték volna a padlóba.

Közben az öreg néhány nyeletnyi misebort töltött az egyik kehelybe, és amíg kortyolgatta, petyhüdt bőre fodrozódni kezdett a nyakán, mozgásba hozva ezzel a redők közül kikandikáló ezüstös sörtéket. A látvány majdnem mosolyt csalt Szebeni arcára, de igyekezett komolyságot mímelni. Ettől a pillanattól kezdve már nem is érdekelte az öreg haragja. Érzelmei hirtelen megváltoztak, valami megmagyarázhatatlan jókedv, derű lett rajta úrrá.

– A mezítelenkedés nem Istennek tetsző cselekedet! Már a könyv borítóján is egy ledér nő pillant vissza az olvasóra! De mondhatnám azt is, ami a belíveken van, mert abban rejlik a lényeg és az már a te bűnöd fiam! “A délutáni napsütésben a parton szétszórt testek hevertek.” Hogy lehetett ilyet papírra vetni? Testünket a Mennyei Atyánktól kaptuk, az nem egy játékszer! Feszesen, barnán csillogó combokat, formásan ringó csípőket, édes asszonyöleket emlegetsz! Mi ez, ha nem vágykeltés? Felkorbácsolja az állatvilágból megrekedt ösztönöket, bujaságot ébreszt a még tisztalelkű, ártatlan olvasóban! És hogy magyarázod azt, hogy „odébb a víz felszínén az ifjúság hímpora úszott”? Undorító förmedvény! Az emberek kezébe a breviáriumot kell adni és nem az ilyen mocskot – hörögte kivörösödött arccal.

– Atyám, .. kérem, ..

– Ne szólj közbe, … ne szólj közbe! Még nem fejeztem be! – emelte égnek csontos mutatóujját. – Ez nem pusztán csak pornográfia, hanem már egyenesen a teremtő megcsúfolása is egyben!

– Atyám, azt hiszem, most a kortárs irodalom nyelvi és stiláris eszközei azok, amelyek megpróbálnak árkot ásni közénk, de ne engedjük! – mondta Szebeni némi önbizalommal és határozottsággal, miközben igyekezett elnyomni magában a már – már feltörni készülő gúnyolódást, de aztán csak nem állta meg. – Persze, felejtsük el a költői képzeletet, söpörjük le az asztalról az irodalmat, és egyenesen húzzunk vissza az inkvizíciós időkbe! Igaz? Ezt szeretné, atyám?

– Hátrébb az agarakkal, csak ne heveskedj fiam, mert akkor te nagy bajban lennél! Először a könyveidet vetnék máglyára Istenkáromlás miatt, majd téged vágnának utána – mondta Bence atya, és egyre gyorsabban kapkodta a levegőt. – Isten markában vagyunk mindannyian – tette még hozzá gondterhelt pillantásokkal kísérve, miközben megnyitotta az ajtót vendége előtt. – És ne feledd, egyszer mindannyiunknak el kell számolnunk majd a dolgainkkal az Úr ítélőszéke előtt! – tette még hozzá és útjára engedte „megtévedt” hívét, farkassá vedlett bárányát.

Bolond az öreg, ő beszél erkölcsről, erényről, miközben esténként talán a cölibátusából eredő hiányérzetét próbálja meg levezetni két szentelt gyertya fénye mellett Marilyn Monroe fiatalkori fürdőruhás képe fölé görnyedve. Ugyan már! A korábbi harag és dac már elpárolgott belőle. – Szentfazék,… szentfazék – kántálta magában, mint valami mondókát, a templom oldalhajói előtt kifelé haladva. A kijárathoz érve még visszafordult, letérdelt az oltárral szemben és keresztet vetett. Ő, a “farkas”.