Molnár Krisztina Rita versei

Felhúzott vállam fölött

Ha túl szoros cipőm ledobnám
-s egy utcasarkon otthagyom-,
akár a kinőtt, szűk világot,
mert rettentőn ég lábamon,

akkor szép elandalodni,
egy jó kuplén dalra fakadni,
és táncra kérni fel magam,
pörögni körbe, la-la-la,

ringatózva ringatózni,
kisszobából nagyszobába,
a nagy tükör előtt megállva,
elhinni, minden odavan,

eldúdolom újra a refrént,
la-la-la-la-la-la-la-la,
„hát ennyi volt, ennyi az élet”,
és mélyen a szemembe nézek,
felhúzott vállam fölött.

De jó ilyenkor dalra kapni,
és igazán elszomorodni,
és úgy táncolni, mintha filmen,
egy igazán szép dal mögött.

*

Marokkó-pálcikák

Egymásra hullott dolgaim
felszedhetők-e végleg úgy,
ne sértse egy a másikat,
lélegzetvisszafojtva kell
egyszerre egyet venni fel,
a többi ne billenjen el,
s hogy bordáim közt szeles szívem
ne toporogjon dühösen,
szelíden egyet egyre csak,
ne sértse meg a másikat,
míg csöndben énekelgetem
gyönyörű assisi énekem:

„Ne sokat tégy, de azt jól,”
üdvözülni nem attól
fogsz, ha sokat  –keveset,
innen oda, onnan át
és jó napot, jó éjszakát

 

*Forrás: dokk