Kardos M. Zsöte versei

Májusi fohász

Egy erdő, egy ösvény, egy madár,
lehullott mag, egy hangya, egy virág.
Az Öröklét játszóterén hintázó élet,
fent és lent pillanat, minden belefér.
Veled és velem, nélküled, nélkülem,
falak épülnek, húznak drótokat,
vannak egyenes utak, akadályok,
felzengő és halkuló dalok,
félig a fényé, félig a sötétségé.
Évszakok, születéstől elmúlásig,
Nap Holdat vált, míg a szív dobog.

Ki Földnek adtad alakját és színeit,
anyagomat, mely épül és bomlik,
épített fájdalom tornyát döntsed,
emeld világod a jóság hitéhez!

*

Várakozás

Hold lépeget
fehérre meszelt falakon,
levelek susogták álomba
a madarakat,
látvány és tett között
egyedül maradtam.
Rózsák illatára gondolok,
a felkelő nap simítására,
ahogy arcomat érinti,
felgyűlt ráncok rácsai mögött
keresem az elveszett gyermeket.
Hétköznapok és ünnepek
építette toronyból nézem az
elfolyó időt, ahogy visz mindent.
Magamra terítem a kendőt,
reménykedem a változatlanban,
ahogy hittem és tettem,
ahová helyeztem történetemet.
Közel a célhoz, utak mögöttem.
Várom a kegyelmet.

*

Nemsokára

Először a polcokról
a fiókok mélyéről,
mindent, ami volt.
Boldogság, fájdalom,
anyám kendője,
gombok és foltok,
távoli ajtók, szerelmek,
emlékkönyvbe rejtett arcok.

Poggyászomba próbálom
gyűrni a múltat,
a kimaradt találkozásokat,
a kihűlt ebédek illatát,
ruhámról hullott fodrokat,
lugast, az esti lámpafényt,
magasságot és mélységet,
bejárt és elmaradt utakat.

Szemembe emlékeim néztek.
Egy felejthetetlen ölelés,
egy kéz, ami kapaszkodott,
össze nem gyűjthető szilánkok,
amiből lettem, és amivé leszek.
Mozdulatlan csönddé gömbölyödtem,
mint ki nem rab, de még nem szabad.
Nemsokára Isten elé állok.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Örömmel olvastam itt is verseidet kedves Zsöte!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük