Lassan ránk talál a tél, s vele egy bolondos talány, hogy a kémények híradását vajon értené-e egy indián. Eszembe jutsz. Felváltva fojt, füst és félelem, és nincsen olyan vérerem, ami ne szűkülne, akár a tudat, – ez egy rossz fajta kábulat – mi szörnyet láttat, rémet sejtet, s közben botránkoztatTovább…

Michelin csillagok a kolozsvári távoli valahol jobb időkben a Véndögló Vendéglőben fakéssel nyesték a sörhabot befűtöttek ha tél ragyogott Michelin-csillagot mégsem kapott többnyire örökös törzsvendégek üldögéltek ott útporával fizető ál/sánták és ál/vakok hobók és tolvajok lejárva született párt/talanított párttagok ott minden évszakban bárki boldog lehetett ki gyűlölete ki szeretete helyettTovább…

di-let-Lant-izmus (A tehetségtelenség ars poeticája) I. a dolog kettőssége annyi, hogy nem értek ahhoz, amit érintenem kellene veletek, közönség és költők. nem vagyok újfajta avantgárd – különcködő elguruló alma -, csak paradox ötletek oly közönséges halmaza zavaros züllöttséggel. II. engedjetek végre teret annak, aki az eget nem az egyetem jóindulatábólTovább…

Egy kép alá felfut a dombra, még alig lány szemközt a fiú figyeli-várja nőnek látszik a ruhában félig csupaszon fénylik a válla a fiúcskán – hogy megsérteném ha hallaná! – öltöny, ünnep van gyümölcsök, őszben érő fajták gyűrt levelek völgybegurulón s bár komorabb az ég délután mozdulatukban süt a napTovább…

a nem szabályozott emlékezetben lerakódnak a percek egyikből virág lesz a másikat fölkapja az idő és sodorja tovább amíg el nem kopik * mintha csöndet evett volna és azt emésztené a táj a tanyaablak üvegén égbolt tükröződik még senki sem hiányzik * egészen a jelenig gurult rátapadt az udvar aTovább…

Ma mi sírunk Mindannyiunknak van halottja, a lélekharangok szüntelen zúgnak. Ma mi emlékezünk, holnap miránk, a temető különleges világ. Olyan csendet sehol sem lelünk, mint a sírhant előtt, ahol térdelünk. Hiába a vigasz önmagunknak, ma mi sírunk, holnap értünk sírnak. * Vigasztaló Nem félek az elmúlástól, vár rám egy mély,Tovább…

Már és még Te még szinte pörögsz, mint nem fáradó gép, mely erős, tartós, ép. mit számít neked ősz! Vagy te is úgy forogsz, mint kétsebességes Föld, avagy kontinens: teret, időt oroz. Te még rohansz, míg én beérem annyival, mit a perc tőlem csal: szót a papír szélén. Néha kölcsönTovább…

Szokatlan energiával lépett ki a kapun. Jó kedve volt. Madarat lehetett volna fogatni vele. Ritka pillanat ez, ő is tudta, ezért igyekezett kihasználni az alkalmat. Lendületesen lépkedett, közben lassan, minden apró eseményt külön kiélvezve gondolt vissza az előző estére, éjszakára. Megtörtént! Annyi szégyenlős ügyetlenkedés és visszahúzódás után valahára megtörtént! BarátnőjeTovább…

Tisztelt Petőfi Társaság! Az 1843. esztendő Ádventjének negyedik napján kezdődött történetem. Atyám szerint hosszú évek óta akkor járt felénk a legzordabb tél. Napestig hullott a hó, és ha néha szünetet is tartott, épp csak annyi ideig, hogy áldott mezővárosunk, Gödöllő legfontosabb kocsiútjait valamelyest járhatóvá tegyék a megye jobbágyai. Már napokTovább…